Albert Zsolt: Hideg folyók

 

A tegnapok ladikja úgy úszott el,
hogy nem bántam csak álltam a parton
egy nagy fűzfa alatt üres kezekkel.
Mert mindent benne hagytam
nem tartottam magamban semmit sem.
S a pillanat az időt úgy térbe hajlította,
hogy hirtelen átlapozott
és csenddé lett emléke.
Számolatlan lépcsők hoztak
ropogó térdeken,
vagy hason csúszva lövészárkokban
hazug szavak iszapjában úszva méregben.
Egy kabátban az ellenségemmel,
állunk a parton
s közben hideg folyók rohannak
ereinkben.

Már vérzik a haldokló nap
a kora esti égbolt sötét fellegeiben
önként áldozva magát
egy remélt ébredésben.
Olvadó gyertyámmal kísérem még
egy darabig ragyogok maradék fényében.
Most egy csillag van csak felettem,
hideg az est és hideg folyók rohannak
ereinkben.

Hallom, ha lelkem nem zajong
a suttogó hullámok hangjait,
s túl látok mindenen
hol nincsenek alkonyok,
vagy a fűszál zizzenését
melyet hátán egy hangya vitt.

* Első közlés

2 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen az értő és méltató szavakat, rendkívül sokat jelent számomra kedves Gősi Vali !

  2. “Hallom, ha lelkem nem zajong
    a suttogó hullámok hangjait,
    s túl látok mindenen
    hol nincsenek alkonyok,
    vagy a fűszál zizzenését
    melyet hátán egy hangya vitt.” Gyönyörű ez a hangulat… Nem csak hallja az olvasó, de látja is, hiszen a költő mesterien láttat is különleges képeivel. Köszönet az élményért, Kedves Zsolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük