Albert Zsolt: Metro

attól hogy a május gyilkos
és belevirágzik szívedbe
nem vagy soha egyedül 
viking külsejű angyalok tartják
a föld ős oszlopait talpaid alatt
bár a hegyek még föléd nőnek
s lábaik a puszta rojtos szőnyegén
kiáltásod mint millió madár fölreppen
és utazik a kék színű ólomüvegen
hol betekint az Öregkorú
és vihart űz arcod felett
bensőd pincéin visszhangzik szava
odaérsz az utolsó állomásra
kilépsz a tömegbe elveszik mindened
de a kiáltásod megmaradt
s valahol a forgatagban
egy kéz integet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük