Aldous Huxley versei

Szociális előnyök

Jól haladtam éppen az anekdotával,
amikor hirtelen ráeszméltem,
hogy mennyit is beszéltem arról, ami régi,
és minden felépített frázis,
a hangok haldokló zuhanása,
már beidőzítve a válságba,
és a komikus eposzi jegy
zseniálisan visszahat rám,
s az egész a torkomon akad,
arcom a szégyentől ég és bizsereg,
magam és a hallgatóim miatt.
Ezek ám a társasági örömök, Istenem!
De a történetet azért diadalmasan befejezem.

*

Social amenities

I am getting on well with this anecdote,
When suddenly I recall
The many times I have told it of old,
And all the worked-up phrases, and the dying fall
Of voice, well timed in the crisis, the note
Of mock-heroic ingeniously struck
The whole thing sticks in my throat,
And my face all tingles and pricks with shame
For myself and my hearers.
These are the social pleasures, my God!
But I finish the story triumphantly all the same.

* * *

Az ablakból

A vidék legmélyén,
messze hegyektől és tengertől,
ott vannak azok a helyek, amik előtt
csak úgy vonattal elsuhannak,
és soha meg nem állnak,
ott, ahol az egek zavartalan terülnek el,
a síkságokon pedig a zöld, a sárga
s újra a zöld nyúlik el végtelenül.
És egy egész tartományon keresztül,
Grand Expresszük üvegje mögül,
népek ásítoznak, nem is gondolva semmire,
semmit sem téve, soha semmire sem tekintve
ebben az átkozott vadonban.
De én kinézek az ablakon,
és van, aminek örüljön az elmém.
A szántásoknak, amiket igaz és
kitartó mozgás formált ilyenné, végig,
miközben a mezőn, mint ahogy
egy vert sereg menetel, tovább robogunk.
Aztán pedig egy veteményeskert
a változatos zöld sávjaival,
a fényes burgonyák, virággal díszesen,
és a babok mély színe.
A földsávok szándékkal tárulnak elém;
egyenes, zöld sugárutam van így a dolgok szívébe,
de egy hirtelen kitárt kapu látványa
áthatol a sors ellenséges falain.
Egy pillanat csupán, és aztán gyorsan, gyorsan
visszalendül a kapu, a sugárút bezárul;
s a sors nevet megint és újra közbeszól.
A vonat pedig elhaladt.

*

Out of the window

In the middle of countries, far from hills and sea,
Are the little places one passes by in trains
And never stops at; where the skies extend
Uninterrupted, and the level plains
Stretch green and yellow and green without an end.
And behind the glass of their Grand Express
Folk yawn away a province through,
With nothing to think of, nothing to do,
Nothing even to look at never a “view”
In this damned wilderness.
But I look out of the window and find
Much to satisfy the mind.
Mark how the furrows, formed and wheeled
In a motion orderly and staid,
Sweep, as we pass, across the field
Like a drilled army on parade.

* * *

Az élet teoretikája

Míg könyvek felett tapogatóztam,
és Istenről és Ördögről és mindenről gondolkodtam,
más fiatalok addig küszködtek a napokkal,
mások meg gyönyörű nőket csókoltak.
Pimasz arcuk, mint a faltörő kosé.
De engem, aki könyveken elmélkedek,
s küzdelem előtt porladok tehetetlen porba,
félelemmel bénítanak a nők.
De amikor könyvek felett tapogatózom,
és Istenről és Ördögről és mindenről gondolkodom,
hogy miért is…, az vagyok én.
De talán a faltörő kosoknak van mégis igazuk,
talán, talán…Isten tudja.

*

The life theoretic

While I have been fumbling over books
And thinking about God and the Devil and all,
Other young men have been battling with the days
And others have been kissing the beautiful women.
They have brazen faces like battering-rams.
But I who think about books and such
I crumble to impotent dust before the struggling,
And the women palsy me with fear.
But when it comes to fumbling over books
And thinking about God and the Devil and all,
Why, there I am.
But perhaps the battering-rams are in the right of it,
Perhaps, perhaps … God knows.

* * *

Egy sikertelen költő panasza

Csupán a megjelenés alapján ítélünk:
Ha nem tudok gondolkodni különösképpen,
legalább nézzek ki furán.
Úgyhogy olyan hosszúra növesztettem a hajam,
hogy az anyám se ismerne rám, mindaddig,
mígnem egy nő egy éjszakai klubbnál,
ahogy arra jártam, azt nem mondta:
’Halló, itt jön Salome*…!’

Néztem a piszkos, aranyszegélyű üvegben,
és tényleg, ó, Salome, ott voltam,
kimondottan díszes, félig vámpír,
szememben szédülten lógó lélekkel,
mint a közismert sziksófű gyűjtő,
az érzés szirtjének peremén,
veszélyes magaslatról tekintve alá
egy szeles éjszaka ölébe.
És szalmaszál van viharvert hajamban,
és nem vagyok költő: de ne csüggedj!
Én őrülten élem meg majd a verseket,
amiket nem fogok megírni.

*Salome (Szalomé): bibliai alak. Salome tánca a Bibliában Keresztelő Szent János meggyilkolásának történetében szerepel. /Mk. 6:17-27/

*

Complaint of A poet manque

We judge by appearance merely:
If I can’t think strangely, I can at least look queerly.
So I grew the hair so long on my head
That my mother wouldn’t know me,
Till a woman in a night-club said,
As I was passing by,
“Hullo, here comes Salome …”
I looked in the dirty gilt-edged glass,
And, oh Salome; there I was
Positively jewelled, half a vampire,
With the soul in my eyes hanging dizzily
Like the gatherer of proverbial samphire
Over the brink of the crag of sense,
Looking down from perilous eminence
Into a gulf of windy night.
And there’s straw in my tempestuous hair,
And I’m not a poet: but never despair!
I’ll madly live the poems I shall never write.

*Bíró Balázs fordításai
**Első közlés

©Nászta Katalin – Nekem is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük