Arany-Tóth Katalin: Én(n)ekem

Álmomban
dúdoltam neked.
Bódultan
súgva éneked

fülembe
bújtak dallamok.
Amerre
léptél, hallgatott

az út: csönd
hullott a földre.
A Göncölt
írtam kezedre,

s te sárga
pillangók röptét
csodálva,
titokban csentél

ajkamról
egy szelíd mosolyt.
Markomból
patak vize folyt,

medrében
sok kis kő lapult.
Est-ében
tükrében megunt

sóhajok
születtek újra:
vártak ott
valami múltra

épített,
ringató csodát,
s bennünket
néztek – odaát.

*Első közlés