Bányai Tamás: Sündisznók

Az ingatlanügynök újból próbálkozott.
– Nem bánná meg, higgye el. Beszélhetek az eladóval, biztosra veszem, engedne az árból.
Mihály elismerően mosolygott.
– Szép ház, valóban nagyon szép. És a kert is… Nem tagadom. Az árán persze lehetne alkudozni, de nem az a lényeg. Túl nagy nekem. Kisebbet képzeltem.
Az ingatlanos csalódottan bólogatott.
– Értem Szadó úr, értem.
Pénzes vevőkben bízott, márpedig Szadó Mihály sikeres és mára már gazdag üzletember volt. Ennek ellenére nem szeretett hivalkodni, a budai villát sem azért nézte meg, hogy méretével bárkit is elkápráztasson. Tökéletesen elégedett volt két szobás lakásával, amelyben tíz éve lakott egyedül. Csakhogy az idő megérett a változásra. Napról napra jobb viszony alakult ki közte és két huszonéves lánya között, s úgy érezte, a közel húsz éves távolság tartás után látványosan javuló kapcsolat őt is kötelezi valamire. Lányai felnőttek, ma már ők is más szemszögből tekintenek vissza szüleik válására, aminek következtében a két lány az anyjukkal maradt.
Mihály korábban elég rendszertelenül látogatta iskolás korú lányait, ami inkább elfoglaltságának, mint szeretete hiányának volt betudható. Anyagilag természetesen a legmesszebbmenőkig gondoskodott gyerekeiről, akik – bár hosszú ideig ezt magának sem vallotta be – hiányoztak neki.
A lányoknak is hiányozhatott az apjuk, mert lassan egy éve már, hogy mind gyakrabban keresték társaságát, kérték ki tanácsait, s ami még nagyobb szó, időnként hallgattak is a kapott tanácsokra. Hajni, a kisebbik lány pár hete azzal állt elő, hogy el akar költözni az anyjától, szeretne lakást bérelni, s ehhez kéri apjának útmutatásait.
Mihály első gondolata volt, hogy vesz a lányának egy lakást, hiszen ezt a kiadást könnyen megengedhette volna. A gondolatot kishíján tett követte, amikor felmerült benne, együtt is lakhatnának. A lány örömmel fogadta ezt az ötletet, csupán egy kifogása volt: apja lakása szűkös kettejüknek. Mihály ekkor kezdett el nem is nagyobb lakás, hanem ház után nézni.
A budai villa, amire ebben a pillanatban mondott nemet, minden szempontból tetszetősnek látszott. Közelmúltban épült, a kiváló szakemberek munkája szembetűnő volt, miként a tulajdonos páratlanul jó ízlése is. Ám hiába feküdt jó helyen, mérete – Mihály szempontjából – túlzottnak bizonyult. A villát teljesen elszeparálható lakrészekre osztották fel, akár három családnak is kényelmes otthont nyújthatott.
– Sajnálom – mondta fejét rázva Mihály az ingatlanosnak. – Mindamellett köszönöm, hogy idefáradt. Ha tud majd valami kisebbet, hívjon.
Ezzel elindult a kertkapu felé. Néhány lépésre a kaputól megtorpant, ahogy pillantása a kőkerítésre támaszkodó orgonabokorra tévedt. A bokor tövéből egy sündisznó araszolt a kőjárda felé. Hosszúkás fejét előretolva meg-megállt, körbeszimatolt, majd ismét haladt néhány centimétert.
Mihály kitartóan nézte a sündisznót, s közben egy régi emlék kerítette hatalmába.

A kisebbik lány feljajdult a háta mögött. Mihály megfordult, s látta, hogy Hajnalka az arca elé emeli tenyerét, majd keservesen sírni kezd. Akkorra már Ágota is ott termett, felkapta és magához szorította a kislányt.
– Mi baj van, aranyom?
Hajnalka még mindig szipogva a földre mutatott, ahol egy piszkosszürke labdacs hevert. Mihály rögtön látta, egy sündisznó burkólozott szúrós tüskéinek takarásába. Még mielőtt szólhatott volna bármit, az asszony dühösen felkiáltott.
– Na, tessék! Megmondtam, hogy nem kellene még a gyerekeket kihozni ide. Muszáj mindig a te akaratodnak érvényesülni?
Mihály nem felelt. A sündisznót nézte. Ágota, még mindig a kislányát babusgatva, folytatta:
– Mint ahogy azt sem értem, mi szükségünk volt erre a telekre? Csak a baj meg a gond van vele.
– Ezt már megtárgyaltuk néhányszor. Ne akard folytatni a vitát.
Ezúttal Ágota maradt adós a felelettel. Hajnalkával a karjaiban elindult a vályogház felé. Csilla ekkor érkezett oda egy kisebb rőzsecsokorral a markában. A száraz gallyakat ledobta a földre, kérdően tekintett fel az apjára.
– Megszúrta a sündisznó – magyarázta Mihály a történteket, és az összegömbörödött állat felé bökött.
Csilla riadtan tekintett a jelzett irányba.
– Csúnya dög – mondta.
– Dehogy – nyugtatta meg apa a lányát. – Hasznos állat. Megeszi a fákat pusztító férgeket, hernyókat meg más kártevő bogarakat. Hajnalka játszani akart vele, nem tudhatta, hogy a sündisznó megijed tőle. Ez a szegény állat meg tüskéinek védelmébe húzta fejét, farkát, s ilyenkor csak nagyon vigyázva szabad hozzáérni. Hajnalka meggondolatlanul fel akarta kapni, a tüskék pedig megszúrták a tenyerét.
A nagyobbik lány közelebb merészkedett a sündisznóhoz. Föléje hajolt, és némi félelemmel vegyült érdeklődéssel szemlélni kezdte. Apja elnevette magát.
– Nem kell félni tőle! Ha te nem akarod őt bántani, ő sem bánt téged. Alapjában véve nagyon szelíd állat.
Ágota szólalt meg mögöttük.
– Szelíd bizony – mondta gúnyosan, aztán Csillához fordult. – Fogdosd csak meg te is, hátha téged is jól összeszurkál.
– Ne félemlítsd meg a lányokat!
– Persze, neked ez félelmlítés! – replikázott az asszony. Jobb karjával széles kört rajzolt a levegőben. – Megmondanád, mitől kapjanak itt bármihez is kedvet? Ebben a nyamvadt, gazos dzsumbujban még egy pokrócot sem lehet leteríteni. Abban a putriban pedig…
– Ha nem tévedek, éppen azért jöttünk ki a telekre, hogy megtisztítsuk a…
– Tudtommal nem vagyunk olyan szegények, hogy erre a munkára ne bérelhettünk volna fel valakit, de neked…
Mihály dühösen vágott vissza:
-Tudom. Néhányszor már hallottam ezt is. Hogy ez a rögeszmém. Csakhogy ez nem rögeszme. A lányok is többre becsülik majd, amikor a kert is, a ház is élvezhető lesz, ha tudják, az ő munkájuk is benne fekszik.
Erőltetett, gúnyos nevetés volt a válasz.
– Isten bizony, nem vagy normális. Egy hat meg egy négy éves lányt akarsz munkára fogni, mert ez a te nevelési elved. Torkig vagyok a nevelési módszereiddel meg az istenverte telkeddel. Ha már nem akarsz felfogadni senkit, tisztogasd ezt a vadont egyedül. Úgyis a barátnőidet fogod majd ide hordozni.
Mihály figyelmeztetőleg magasba emelte mutatóujját.
– Ne kezd megint! – mondta fojtott hangon. – És főleg ne a gyerekek előtt.
Ágota sarkon fordult, és Csillát hátrahagyva elindult a vályogház felé, amely felől most Hajnalka tűnt fel, immár sírás nélkül és némileg bátrabban. A két lány megilletődve állt Mihály és a rőzsekupac közé. Az apjuktól vártak valamit. Magyarázatot, mesét, bármit.
– Nézzétek! – kiáltott fel Mihály a sündisznóra mutatva. – Már nem fél.
És valóban. A sündisznó kidugta hosszúkás fejét a tüskék alól, szimatolni kezdett. Noha a férfi és a két kislány alig három lépésre állt tőle, veszélytelennek vélhette környezetét, mert megmozdult, s mintha csak csúszna a földön, vigyázva tolta előre disznó orrocskáját. Lassan, meg-megtorpanva közeledett a rőzsehalom felé. A két kislány mozdulatlanul figyelte az állatot.
– Meg fogjátok látni – mondta Mihály -, mire végzünk itt a munkával, megbarátkozik velünk. Akár a tenyerünkből is eszik majd. Most még fél tőlünk, de ha ráérez, hogy nem akarunk rosszat neki, itt marad velünk. Megeszi a csúnya bogarakat.
– Azt is, amelyik megcsípett? – kérdezte Csilla egyre nagyobb bizalommal tekintve a sündisznóra.
– Azt is. Az összes kártevő férget, az összes csípkedő bogarat.
Csilla megragadta az apja kezét.
– Apa! Mesélj nekünk a sündisznókról.
– Hát… – kezdte volna Mihály, de Ágota éles hangja félbeszakította.
– Gyerünk lányok! Elég volt mára. Mozgás! Indulunk hazafelé.
– Talán engem is megkérdeznél – fordult Mihály a felesége felé.
– Te maradhatsz, ha akarsz, boldogulj a telkeddel, ahogy tudsz, de a lányok jönnek. Mára éppen elég volt ebből a vadregényből. A végén még egy kígyó is megmarja valamelyiket.
– Errefelé nincsenek kígyók – felelte Mihály bosszúsan. – Erről gondoskodik ez a tüskés jószág.
– Nem érdekel, hogy mik vannak errefelé, s hogy ki gondoskodik róluk. A lányokat viszem haza. – Megfogta mindkét lány kezét, s húzta őket magával a telek elején parkoló autóhoz.
– És én? – kérdezte Mihály.
Az asszony visszafordult. Hideg tekintettel nézett a férjére.
– Te? Választhatsz. Jössz velünk haza, most, vagy úgy keveredsz haza, ahogy tudsz.
– Rendben. Maradok. Itt alszom a házban. Holnap gyere ki értem.
– És persze hozzam a lányokat is. Arra ugyan várhatsz. Abból nem eszel, drágám. Holnap nekem főznöm is kell, estére vendégeink jönnek, ha még emlékszel rá. Vagy jössz…
Mihály letorkolta.
– Maradok.
– Ahogy jónak látod.
Ágota betuszkolta lányait az autóba, ő maga beült a volán mögé és begyújtotta a motort. Egy perc múlva hűlt helyük volt.
Mihály néhány percig összeszorított szájjal nézett utánuk, aztán feltekintett a felhőtlen égre. A nap már lemenőben volt, a június végi alkonyat ideálisnak tetszett a rőzseégetéshez. Alágyújtott a rőzserakásnak, majd hátrébb húzódott a felcsapó lángok elől, de ott maradt a tűz közelében.
Néhány perc múlva ismét felbukkant a sündisznó, ezúttal minden óvatosság nélkül közeledett a tűz felé.
– Bolond jószág – morogta Mihály, s egy keze ügyébe eső bottal elzavarta a sünt, amelyik kisvártatva ismét felbukkant, s mintha vonzaná a lángok fénye, kitartóan közelített a tűzhöz. Mihály ismét megragadta a botot és újólag hátrább piszkálta az állatot. Ez a jelenet még kétszer megismétlődött, a végén már bosszúsan csapott a kitartó sün felé, aki erre gyorsan összegömbörödött. Mihály ekkor cipője orrával egészen a telek végéig görgette a tüskés labdacsállatot, hogy egyszer s mindenkorra elvegye kedvét a tűz közelétől.
Másnap reggel Mihálynak első dolga volt a tűzhelyet elrendezni. Elegyengette a visszamaradt hamuhalmot, s közben három elszenesedett labdácskára lett figyelmes. Egy nagyobbra és két kisebb, teniszlabda méretűre. Lehajolt, s közelebbről szemlélve, a töpörödött tűskeágak láttán megállapította, hogy három sün maradványai hevernek a hamuban. Nem volt nehéz megérteni az esti sün makacs kitartását.
Szerencsétlen állatok, gondolta Mihály, éppen a rőzsék alatt kellett nekik vackot teremteni. Ha legalább időben észreveszem!
Szadó Mihály soha nem volt érzelgős természet, de kislányaira való tekintettel eltüntette a sünök tetemeit. Nem gyerekeknek való látvány.

Soha eddig nem jutott eszébe az a hétvégi kirándulás a régi telekre, most azonban a szeme előtt pergett le az egész jelenet.
Gondolataiból az ingatlanos hangja rázta fel.
– Jöjjön, Szadó úr. Nekem be kell zárni a kertkaput is.
Mihály még egy pillantást vetett a sündisznóra, majd szembefordult az ingatlanossal.
– Megveszem – mondta határozottan.
Idővel talán Csilla, a nagyobbik lány is ideköltözik majd. De ezt már csak gondolta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük