Barna Júlia: identitás

lényegünk akik nem lehettünk
legfontosabb amit meg nem tettünk
engem is formálnak folyton a kései
felismerések földrengései
szétválnak az egymásba csúszott emlékek
a bennem bujkáló fények között
plasztikusabbak a vétkek
a senkire sem hasonlító tükörképek
csak árnyai idegen utaknak
bár ismerőst mutatnak
de ez nem igazi – elcserélt – énem
szükségből született lényem
ami nem történt meg az izgat ameddig élek
minden befejezett megvalósult dolgom
értéktelen múlt-kacat lom
amivel nem foglalkozom
csak az életem ködösítő titkok
érdekelnek ahol a vonatom kisiklott
az a pont ami vonz
ahol kettéhasított a sors
mindkét lényem töredék
magában fénylő tükörcserép
kétfelé hasított magány
egymásba vetített hiány
de egymásba fonva és egymásból kivonva
sem tükrözi többé hogy ki lehettem volna:
örökre az vagyok már aki lettem
de az irányít aki nem lehettem
aki még mindig megvalósulni vágyik
nemléte létező elememmé válik
láthatatlan mint sötét szobában a képek
de felhangosodik mint kihalt utcán a léptek
együtt hal meg egyszer aki lettem
azzal aki nem lehettem

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük