Bogár Gábor: Sötétben  ( Komédia II. )

Talált tárgyak közt titkon tapogatózva
utat keresgélve botorkál az élet
sötéten izzik a felpiszkált máglyatűz
mely tegnap színesen ragyogott és fénylett.
Ami nincs, az válik serényen valóra –
bizony elindulnék, de mindig visszaűz
ravaszul kitervelt vérszomjas merénylet –
bennem is ketyeg egy időzített bomba.

A lelkem ellopták, zálogházba adták
elvesztettem és így végleg az enyém lett
ott hol Ágnes asszony szennyes leplét mossa
ahol nem billen már a súlytól a mérleg:
a fáradt szenteket nagy ládába rakják –
egyedül Jézusnak vagyok csak adósa
evilág! viszlát, elköszönök végleg –
felőlem gyűlhetnek rólam vádló akták.

Megtörten és minden iskolát kijártan
magatehetetlen pólyámba vizelek
föld alá húznak a súlyos veszteségek
nem tudom, hogy lettem nyolcvanéves gyerek
előrerohantam-e vagy csak kivártam
míg legutolsóként én is célba érek
elhúzott vasfüggöny többé nem fenyeget –
mi lehet mögötte? már rég kitaláltam.

Behunyt szemmel is bátran követlek Téged
követeljen más, kinek az a dolga
nekem már elég, hogy mozdulatod értem –
és amivel te mérsz, én is azzal mérek.
Nem vonz és nem taszít semmilyen kísérlet
amióta Júdást egyszer elkísértem
próbaként lementem vele a pokolba
elgondolkozva egy utolsó „miért”-en.

Végigereszkedtem Dante bűvös útján
Vergilius nélkül, aki őt vezette
Nem riasztott el Cerberus ugatása
Csontomról a húst egy bögöly leette
Leereszkedtem egy bánya-sötét aknán
társakat fürkészve romlott alvilágba’
de csak egy félig nő, hátulról meg kecske
dörgölődzött kéjjel, ismerkedőn hozzám.

Született látóként csak így maradhattam
társakra vágyva a magányos sötétben
a bátor Sámsonnak sincs itt maradása
víz nincs: megfürdök hát sűrű szamárvérben
homályos távolból egy csók idecsattan
rossz helyen kötök ki, s nincs erőm futásra
valahonnan mindig ide visszatértem
becsapva másokat – végleg becsapottan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük