Nézi a fákat, ahogy átsüti a lombkoronát a nyári napsugár, szinte minden levélre más színt fest. Szereti azt a különös aranyszínű levelet, vékony az erezete, finom metszés a szélein… és a színe? A színe emlékezteti valami különös érzésre, már ez is olyan furcsa. Hol is látta? Lehunyt szemmel felidézi aTovább…

Nem maradt más belőlem, csak a méltóságom, és az nem adható el a két szép szemedért. Ha nincs benned zene, a táncunk-mondd-milyen lesz; ha nem vagy kihívás, csak egy olcsó menedék? Az életem része légy, ne csak a kacatja- mi végre hordozzalak magamban szüntelen, ha a létezésemnek egyetlen motorja azTovább…

Kórház, rengeteg ember: mint gnú csorda, ahogy a betegség-oroszlánjai ólálkodnak körülöttünk, mindenki szorongatja igazolványait: mint harmadik-negyedik-fülét—hátha velük bele tud hallgatni a rendszerbe, egy-egy orvos néha feltűnik, beléjük kapaszkodik több száz tekintet, míg az ajtó elvágja cérnaszálait, marad a vörös-begyulladt szemű sorszámlámpa, ahogy 20-percenként pislant egyet, egy biztonsági őr látva tanácstalanságukat,Tovább…

Zöldellő kertünk békésen nyújtózik a dús ölű nyárban. * Apám lábnyomát régen elmosták már a nyári záporok. * Zsibongó lárma a cseresznyefánk: remek egy rigó-kocsma! * Vén pincénk falán gyerekkor kacajai visszhangoznak még. * Lebeg a kék ég szoknyája: a pajkos szél felhőt röptet rá. * Vörös pántlika az estiTovább…

  A kisvárosi templom jótékonysági orgonakoncertje épp csak elkezdődött, amikor H. már meg is bánta hogy eljött. A kényelmetlen pad, amelynek talán az lehetett egykori asztalosmestere által meghagyott küldetése, hogy jótékonyan figyelemre sarkallja a hajnali miséken üldögélő jámbor, de aluszékony öregasszonyokat, most lehetetlenné tette az elmélyült odafigyelést. A zene élvezetétTovább…

Álmomban dúdoltam neked. Bódultan súgva éneked fülembe bújtak dallamok. Amerre léptél, hallgatott az út: csönd hullott a földre. A Göncölt írtam kezedre, s te sárga pillangók röptét csodálva, titokban csentél ajkamról egy szelíd mosolyt. Markomból patak vize folyt, medrében sok kis kő lapult. Est-ében tükrében megunt sóhajok születtek újra: vártakTovább…

Tegnap Petrit adtad a kezembe, „ez jó!” – mondtad, vagy csak gondoltad, a szemedből tudok olvasni! Ma reggel a konyhában készülődsz: „na, milyen?” – veted oda, csak úgy mellékesen. Pörögnek bennem a lehetséges témák, hova is illik a „na, milyen?”-re adható válasz. Meg van: „a Petri?” – kérdem, de tudom,Tovább…

Légy erős! Feküdj ágyamba, fejedet hajtsd párnámra, és várj türelemmel míg el nem alszol. Meglásd újra együtt leszünk. Minden ölelés, minden nászunk emléke újra megrészegít, megkapja helyét megint. Reggel búj bele ingembe, jussanak szövetéből beléd testem részecskéi. Érezd bőrödön tenyeremet! Vegyél a tányéromból, legyek egy falat a szádban, igyál aTovább…

  Esküvésünk csak szóvirágként hajlik, hányszor cseréltük magunkban a múltat, megtagadtunk téged – már a harmadik – még vonszoljuk a Pétertől tanultat, harminc ezüsttől csörög koldus zsebünk, és ha hideg kőhöz ér a homlokunk, mégis isteni kegyben reménykedünk, és álnok Pilátusként kezet mosunk. *Első közlés

Még nevetve rám néztél mielőtt a felhőkbe léptél könnyedén s éreztem vállamon nyugtató nyomát mindenható tenyerednek, hálából szőtt ruhám helye vércseppeidnek s tengernyi könnyed bennem sziklát repesztett. Utat hagytál szűket és néha durvát örök rabigát gyönyörűt de nem érzem súlyát. Nevetve rám néztél mikor láttad kosaramban a kenyérmorzsát s aTovább…