Legyünk túl a nehezén. ‍‍Kezdem a legnagyobb hibámmal: lusta vagyok. Ezen nincs mit szépíteni, olyan gyökérbűn ez, ami – ha eljön az ideje – magáért tud beszélni. Ezen kívül, második legnagyobb hibám (szinte megosztott helyen az elsővel!), hogy nem szívlelem a konfliktusokat, bár tudom, tele van velük az egész világtörténelem.Tovább…

Ha nem közelg komor apokalipszis, a bűnnel el lehet számolni itt is: bocsánatos kedvezményt kap, ki aljas –  jelzést, ha gonosz vagy is, nyugton alhass. Így a feltámadást könnyű tagadni, kiváltságos vétkekben megmaradni, s ki mást vall, lentebb áll, kizsigerelni, az igazságot karámba terelni. Előírni, az élet itt mennyit adjon,Tovább…

esténként sírni hallom az erdőket a törzset eleresztik a gyökerek de a reccsenések összenőnek a kerek lombok is megérintik a felhőket a fák nem gyökereken állnak furcsa imbolygó lábakon a földet átjárja valami nevesincs fájdalom csönd ropog az ágakon egy folytatólagos rémálom az ébrenlét amikor az esőtől nedves fákat mégTovább…

Anna Ferriero: Maybe… Poetry I Write simple water of broken sunsets, of distant Kisses I Paint mirages. I Sing the Stars of a distant sea those Distant Words sad and isolated. I’m looking for a beach that you touch the words at night, deserted the Inert existence * Anna Ferriero:Tovább…

この松の下に佇めば露の我 fenyőfa alatt merengve harmatcseppé nemesít e táj * 山に日の当たりたる枯野かな a bércek fölött izzik a fény alattuk tikkatag város * 行水の女にほれる烏かな fürdőző aktod szerelembe ejtette leskelő lelkem * 昼寝さめて其まゝ雲を見入るなり míg álmodozom nyoszolyám felett felhők falkája kószál * 秋扇や淋しき顔の賢夫人 szomorú szépség arca legyező mögött emeld szemed rám * 金亀子擲つ闇の深さかな feneketlen kútTovább…

Látod, felettünk a kormos ég kacsintó szembogara villog. Körülölel a végtelenség, s mint egy radírozhatatlan billog, mindenütt a megújulás csillog. A perc békén adja át helyét az őt követő gyermekének. A fa bőre kinövi hegét, s amíg a gyökerek nedvet kérnek, az ágak virágot hozva élnek. A források vérüket ontva,Tovább…

Hogy ne lásson, úgy figyeltem azt a bárgyú alakot… Kuncogásom majd megölt már; ezt a borjú balekot! Toporog csak, zsebóráját minden fél perc unja… Szedelődzködj, ó, te öszvér, otthon vár a dunyha! Meg se mozdul, szeme kapkod, ideges, de még kitart. Látszik rajta: gyenge csontú, de kibírna hét vihart… RosszTovább…

Körök – Még talán Tatán vagyok ( ) mulandó már az örömöm… de most: visszafelé is megkerülöm a tópartot… – * Szösz – Kis szöszös szöveg: öreg tépi a szalvétát ( ) a kisebb részre írja: szeret és a többivel törli a száját… – * Fellélegző mondat I. – ATovább…

Az anyanyelvhez Magyar nyelv! Veled szólva szárnyalni kellene dalomnak, fényben, magasban, ám kit érdekel ma himnusz, óda? Nagy költők utódai, veréb módra csivitelünk, fürdünk a porban. Nem mentség: lágy női hangot, érces férfiszót — nem hallok zenét, csengést! Mégis elválasztod sötétségtől a fényt. Kulcs vagy az értelemhez, anyanyelvem, általad csöndönTovább…

Belső képeim ébresztgetnek, hagyjatok annak ami vagyok, formálják a hideg költőszívet, miközben fura ábrákat rajzolok. Posztumusz bomló virágom kihajt, de az illat neve ismeretlen, – mégis pusztítom e ritka fajt, általunk ismert égitesten. Feszes filozófiám térdig érhet, sziklákból sarjad gyógy virágom, illatot áraszt Magyarország felett, fűszer gyalázta ízes átkom. OkoskáimTovább…