A RAVATALON Átgondoltam hogy menjek el. Megküzdök addig még ezernyi szóval s forgatom a számban viharvert gondolatom. Vigyázok, ne félts, hogy rongyaim ne legyenek, csak díszes ruhám – legalább egy – a ravatalon. * TELEPÁTIA Nem hívtalak. Mégis, mintha telefon csörögne agyamban és a hangod szól bele. * RÁD VÁRVATovább…

Ülök a szobámban emlékeket gyűjtök. Gyufás skatulyában egy kavics. Szemem lecsukódik álmodni kellene, de már elfogyott az álmom is. Emléket elkoptattak évek. Jelen és a múlt keveredett. Nem tudom már hogy ez a kavics vajon mire emlékeztetett? Nedves csók íze szárad számra lány ujjak nyoma a testemen. Nem jön visszaTovább…

Miért szerettem azt a reggelt, mikor azt álmodtam, ott vagyok árva, gyenge karjaidban, s a mosolyodban rám ragyog az összes jó, mit kaptam egyszer, s tudván azt, hogy meghalok, halkan, csendben már alig van bármi, amit adhatok. Két szemedben barna tenger, édes, mézes fájdalom. Miért szerettem azt a reggelt, miértTovább…

Olyan közel A szemközti ház hetedik emeletén, olyan közel hozzám, hogy néha azt hiszem, kinyújtott kezemmel megérinthetem, szintén reggel van, ablakok nyílnak, lámpákat fel-majd lekapcsolnak, tükröződik a felkelő Nap fénye az ablaküvegeken. Egy ember felhúzza a redőnyit, nyújtózkodik, majd ráérős mozdulattal öltözködni kezd. Eltűnődöm a látványon: szinte tükörképemet látom, ablakkalitkákbaTovább…

kattogó fogaskerékké lesz az elme a feltörő emlékek nyomán belesüvít a csendbe ahogy egy fekete varjú károg búsongva a megcsontosodott vastag kérgű almafán amelynek ágai földig hajolnak vén terhük alatt és a kertben mintha ott állna apám a ráncok megsokasodtak a homlokán hosszan az égre néz tűnődik meditál; a felhőátvonulásTovább…

Ki segít majd kilépnem? Ki segített belépnem kilépni ki segít ki fog majd lágyan kézen ha te már nem vagy itt én bőszen ellenálltam a testem rúgkapált te mélybe löktél bátran a lélek lesben állt hogy végső ernyedésben majd elillan ha kell ha görccsé alvadt vérben nem lesz ki átölelTovább…

Őszi séták Olyan nehezek a csendtől a levelek, hogy leesnek, Budapest útjai: nagy hálók, kifoglak velük valahol a Váci utca környékén, Temetőket jártunk, szívünket elkísértük a múltba, összeütközik két felhő, és esőcsepp darabokra hullanak, a játszótéren most, csak a fény játszik az árnyékokkal, láttam reggel az iskolába menő gyerekeket, azokatTovább…

Téli rege Álmos hajnal dereng dideregve dérbe pirult csipkebokrokon, s lilára kékült szájjal játszik ébresztőt jéghideg fúvósokon. Tél asszonya kora reggelenként cakkos felhők szélén lépeget, csing-csengettyűs sarkantyújával karcolja mintásra a kék eget. Nap a Széllel fényes délidőben siklanak tova fürge szánon, mögöttük kacér jégcsap-cseppek hópelyhekkel szambáznak a fákon. Sápadt napsugarakTovább…

Kérés nélkül Mert, amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan nagynak látszik a feladat, hogy azt fogadjuk el,ami Van, még ha éppenséggel Másként is lehetne. Nagyot dörren odakint az ég. Egy ember az ujjait számolja. Ringathatnánk. Mesélhetnénk neki életről, szerelemről. Altathatnánk. De csak áltatni tudjuk. Letagadjuk előtte az öregek szagát. Kapkodunk.Tovább…

Dobogás Ritmus mutatja mi zajlik elszánt szívedben, a változó és teremtő erődben. Zene szól bordáid között. Szívhangod, akár egy ütőshangszeren a képzett zenész játéka, tisztán szól, ha benned minden harmonikus. Míg jársz-kelsz a világban, s dolgozik melledben a vörös hústömeg, lassul vagy gyorsul a pitvar és a kamra munkája, fúltTovább…