Napok óta keresek egy metaforát, egy akkorát, ami teljesen elfedne, ha föléd tartanám. Ha rábukkannék, újra meg újra alá futhatnál, valahányszor nem tűr meg a valóság. De nem sikerül sosem: hol lábujjal lógsz ki, hol karral, hol meg válltól fölfelé egészen, így aztán kilógok én is folyton, ki a beismerésből,Tovább…

A oldal Szabálytalansága senkit nem zavar az érkező évszaknak. Elfoglalja az utcát, az ablakok új szögből tükrözik a fényt. Van aki azt hiszi, nem fér el több tél a belvárosi kapuk alatt, nem érkezhet hidegebb év, csak a tavalyi köszönt be újra. A nehezebb időkre félretett remény magzatpózban fekszik, ébreszteniTovább…

Ha a költő olyan szerencsés, hogy, mint mostanság, megöregszik, álltó nap vizslatja a testit: hol, mi szúr, ijedezve szemléz, s rögtön verset babrál bajáról, nem a köznek, csak unt magának, elfojtva a közlési vágyat, nyűgével morgolódva rámol. Készülve rakosgatja bugyrát, ne legyen gond, ha jön a mentő, de ha késik,Tovább…

Limerick-lánc-részlet Volt egy had-ír posztja ordonánc, zeneszó kezén, mint a kard-tánc. Orgonát foga közt ¬ ¬- úsztatta a hangközt, így jut túlpartra, mint orgonánc. Szövött víz-hangból katedrálist, káromkodásból bugyellárist vacogva, csodapók. Bugyellár mondhatnók, vagy hogy: pénzgyűjtő kelta artiszt. Mi ne győznénk, hiszen bugyellár a bugyli fricskánk, bár l’art pour l’art.Tovább…

Arcodon mintha a fényes csönd ütött volna örök tanyát. Hiába próbáltam előadásaid alatt nedvesen úszó szemedben felfedezni az ihlető nőt, azt az embert, akitől a költő remélhette elűzi a gyászt majd a szívéről.[1] Attila halála – öngyilkossága, balesete? – megakadályozta, hogy asszonya legyél. Ezért vigasztalódtál egy másik költővel? Tudjuk GyulaTovább…

ballada addig nem halok meg míg nem látom a tengert sokszor elmondta míg végre elmehetett egy hétre a horvát tengerpartra mit láthatott függönyként tengerre hulló horizontot csillagokkal hátukon határtalanba táguló hullámokat vihar színét az égen és a vízen és miről beszéltek kettesben a tengerrel mikor senki nem zavarta őket nehézTovább…

Esténként szelíd kandúr dorombolt a régi házban, a kályha előtt, fonott kosárban fahasábok őrködtek apámmal a tűz fölött. Kiszáradt földben halott virágok: szomjas magányban nyíltak el, árvult magvaik anyámra várva álmodnak becéző kezeivel. Álmomban én is lopva szállok a lassan kihűlő emlék után, anyámat, apámat nem találom, gyom kúszik aTovább…

Kopogni kezd az ősz: Benyit majd. Nincs menekvés. A part is megpihent. Alábbhagyott a pezsgés. Sminkel a nyár. Már sárga festékért lót a szín. Nagy csönd mereng a fecskék vak villanydrótjain. A nád, mint sereg szálfa, még issza a vizet. Belepusztult a nyárba. Most napfényért fizet. Sugárba kötve csokrát, mégTovább…

Petrihez múlt héten az Oktogonnál egy sárga taxiból láttak kiszállni… én nem hiszem illetve hittem de állítólag az a bizonyos nyúlszőr kalap volt a fejeden egy félig halott cigi lógott az esőlába ahogy egy-szál pongyolába öltöztetted a maradék dohányt nehogy bőrig ázzon abban a kétmillió esőcseppben lakik egész Budapest ésTovább…

Ottmaradtam azokban az időkben Fehér gallérral csipketerítővel bársonyfotelban Sárgafényű olvasólámpákkal Kézzel írott levelekben Élrevasalt csíkos férfipizsamákban Süppedő szőnyegekben Tolnai Klári Páger Antal fekete-fehér filmjei világában Pedig csak gyerek voltam akkor De imádtam élcelő fanyar humorukat Cigarettájuk gomolygó füstjét A konyakosmeggyet Tojás- vagy csokilikőrt nyalogatni Piros lábasból paprikáskrumplit vacsorázni Ottmaradtam ÚgyTovább…