a kegyetlen úr kollázs Filip Tamás verseiból* látja hogy minden tangó titkos tanítás törött lábbal is a költészet fekete átütőpapír egy próbaidős lány tanítgatja rezegni az ablaküveget *    https://www.avorospostakocsi.hu/2019/01/28/latja-hogy-minden-titkos-tango-es-mas-versek/ * áldozat (majdnem haiku) nem vagyok áldozat nem hozok áldozatot és nem is viszek * csak a magyar nem kell többéTovább…

Kóda Mikor már az arckontúrok is oda, Eljön az ideje a régi rajongóknak. Ők csak erre vártak. Gyenge ragadozónak haldokló préda. Szánalmasan büszkék, Jogosan boldogtalanok. Ez már nem ő, Ez már nem az. Mégis körülhordozzák, Mint a véres kardot. Kitűzik mellükre, Halott pillangó papír rovardobozba. A szépség pedig nem hagyjaTovább…

már nem panaszkodom az emléket összevetem a lehetetlennel a lehetetlent az elképzelttel folyton zörgetik a hálószobánk ablakát a jövő aluszékony hajléktalan fagyban hidegben borvirágos orral dirigál mondhatom kötekedik mondhatom ő a remény de reggelre csonttá fagy akármilyen vidámra is issza magát kudarcaiból nem talál kiutat mit nem talál – ezTovább…

Jó ideje már, hogy mellékhatásként kezelnek ott fönt az égiek. Önfejű daccal, tíz éves koromtól, kicsorbult mesékben nem hiszek. “Majd virul az élet, eljön a jóság.” Hallottam mindig e szép mesét, de amerre néztem, akikkel éltem, csak ették a kínok kenyerét. Csorbult életben a mese is csorba, a bizakodás márTovább…

Caesar Morituri (Miguel Hernández parafrázis) lelkem dühével beborítlak megszólít falum lélekharangja mint csalogány ismétli a dalát szándék és sors választhatatlan hazám hiánya vagy éhem a hajnal véres kezében igazság a fegyver pucér virradat leitta magát ma se add olcsón egyetlen csontodat ahogy szíved békéje mint gyűlölet nő fel anyád vagyTovább…

Sosem szerettél Ha kérhetlek, most ne sírj. Szàrítsa szél a könnyed. Hallgass el, és ne mesélj. Tudod, hogy nem lesz könnyebb. Minden csak viszonylagos. A mosolyod sem szàmít. Ruhàd bàr fehér habos, engem màr el nem csàbít. Csak nézlek közönyösen. Olyan idegen lettél. Nevetek félelmeden tudom, sosem szerettél. * EmberTovább…

Valami könnyes gondolat (BMJ!) Könnyekkel jött a reggel. Emlékkatona. Szondát nyomott arcomba, bugyogtak megrészegült szavak, szavaim részeg mámorában, alkoholba mártottalak. Lucskos fonottkalácsként hullt alá a tested, s míg a négyeshatoson oda-vissza melegedve jártam Budát és Pestet, a haldokló agysejtek, mint a Hold karéja fogytak és dagadtak, dagadtak és fogytak, énTovább…

zönge levélke az árny alatt hallgasd ahogy beszél az eső búcsú az őszi szilvakék lobonca a volt a tünt a tarka rét borostyán izzik fagyni kész * böröm körei hogy fút az őszbe mind hátamon bársony-napkorong darazsas gubacs gurulok és szállok szőke szelekkel vöröslő egekkel madarakkal tört levelekkel fény hátáraTovább…

Ámító Legyetek rosszak, muszájból! Farkas kell a fenevad kosnak s a házakra kakos’ nagy lángból.. Aki mást mond: ámít! A többi nem számít! Legyetek otromba móka! Ravazdibb a lúd, mint a róka! Kevés az eszkimó, sok a fóka! Aki mást mond: ámít! A többi nem számít! Legyetek gazok, rablók! LegyeketTovább…

Mikor pillánk összeégett seprűit feszítette a hajnal, ő már első kondulással felsebezte a hártyákat, s vállára dölt a templomtorony árnya. Kérges kezén árkokat égetett a harangkötél, csak mosolygott, és sohasem fáradt bele a denevérsuhogásba. Nappal lefoszlott róla a mítosz, hiába verte félre a galagonyákat. ©Nászta Katalin – Apák és fiúk