Tegnap Petrit adtad a kezembe, „ez jó!” – mondtad, vagy csak gondoltad, a szemedből tudok olvasni! Ma reggel a konyhában készülődsz: „na, milyen?” – veted oda, csak úgy mellékesen. Pörögnek bennem a lehetséges témák, hova is illik a „na, milyen?”-re adható válasz. Meg van: „a Petri?” – kérdem, de tudom,Tovább…

Légy erős! Feküdj ágyamba, fejedet hajtsd párnámra, és várj türelemmel míg el nem alszol. Meglásd újra együtt leszünk. Minden ölelés, minden nászunk emléke újra megrészegít, megkapja helyét megint. Reggel búj bele ingembe, jussanak szövetéből beléd testem részecskéi. Érezd bőrödön tenyeremet! Vegyél a tányéromból, legyek egy falat a szádban, igyál aTovább…

  Esküvésünk csak szóvirágként hajlik, hányszor cseréltük magunkban a múltat, megtagadtunk téged – már a harmadik – még vonszoljuk a Pétertől tanultat, harminc ezüsttől csörög koldus zsebünk, és ha hideg kőhöz ér a homlokunk, mégis isteni kegyben reménykedünk, és álnok Pilátusként kezet mosunk. *Első közlés

Még nevetve rám néztél mielőtt a felhőkbe léptél könnyedén s éreztem vállamon nyugtató nyomát mindenható tenyerednek, hálából szőtt ruhám helye vércseppeidnek s tengernyi könnyed bennem sziklát repesztett. Utat hagytál szűket és néha durvát örök rabigát gyönyörűt de nem érzem súlyát. Nevetve rám néztél mikor láttad kosaramban a kenyérmorzsát s aTovább…

Meleg szájammal, élő szavaimmal úgy állok itt, mint akit szél ütött, megbénitanak villanó dühök, sistergő hirtelen akaratok, fegyverért kellene kapni karomat, kiáltani! – és szédülök, csak dadogok – Hallom, hogy buknak árkokba a vakok – a ködben vér bugyog, elhal… hallom, a ködben, hogy sikoltja sorsát kifeszitett leány, hogyan zuhogTovább…

Minden akarat kérdése – mondta az apám. Örökké akarok élni – mondtam én. A kivétel erősíti a szabályt – mondta az apám –, az élet és a halál nem akarat kérdése, de az újszülött már akar élni, és a matróna, meg a matuzsálem még akar élni. Az örökkére alkalmatlanok vagyunk.Tovább…

Te elmentél s én itt maradtam. Vagy én mentem s te maradtál? Ugyanúgy kattognak ízületeim, mint egykor neked, ha lépcsőn megyek felfelé. Ugyanúgy falatozom bicskavégről, s dobálom magamba az ételt, mint te. Ugyanúgy libabőrös a nyakam, mint volt a tiéd, míg tiéd volt a nyakad, (most vajon kié?), emlékszem, hogyTovább…

Azt mondjuk: hús. Pedig a húsodat nem ismerem. Nincsen hozzá közöm. Csak véres, rejtett, romlandó anyag. Azt mondjuk: csont. Bújok, tapogatom: tudom a tökéletes szerkezet ízelt mozgását, de mégsem te vagy. Azt mondjuk: szem. Az ajkaimmal érzem rezgő mozgását szemhéjad alatt. A szád belseje, finom, rózsaszín selymességeid, ahol lüktető melegedTovább…

(1) Tüskés bokrokon fésülködik a szél. Sziromrohamra indul a cseresznyéskert. Rügyek karát vezényli a tavasz, aki láthatatlan, mint az élve eltemetett mag. (2) Azelőtt nem volt semmi sem. A kezdet rémület. Fekete kiáltásra ébrednek akik még nincsenek. Az angyalok itt csendesek. Emeljétek föl szívemet. (3) Látod, a bőre levedli aTovább…

Rétegek (Szavaim kikelnek, vagy csupán reménytelen dörömbölés ez homlokom tojáshéja mögött?) * Talán elhibáztam valamit, ám ha fölismerném is mit, hol, az már nem segíthet. A belém- ágyazódott cselekvéssorok maradandó sérüléseket okoztak és az elvétett mozdulatokat nem lehet visszavarrni. Újból kezdenem kellene, amit be sem fejeztem. * (Mély kút aTovább…