Cs Nagy László versei

Hasztalan mos

Két álom közt az élet meg se rezdül,
gondolatból a csend sátrat hajtogat,
az éjszakán a hold húzza keresztül
az álmokról lecsorgó halk hangokat.

A sötétben egyszer csillagok leszünk,
hol fénnyéhevülten minden hullni kész,
majd minden “egykor-t” gyorsan elfelejtünk,
a valóság hatalma már nem igéz,

vagy időtlen visszhang, sziklákon botló,
a kő is nyomunkban zengve megreped,
nélkülünk semmi, félbehagyott torzó
a lét, hasztalan mos száraz medreket.

*

Nincs helye

Elcsuklik az ének,
nincs helye a dalnak,
felszántott egekhez
fényes fénynek adlak,

felhők rojtos széle
menten kivirágzik,
maszatos párnáján
a nap félve ásít,

sápadt vándor illat,
kiterített kertek,
mohazöld színekhez
ébredést kevertek,

szemed csillogását
könnyeden kíséri
napórán a múlás,
lelkem utoléri,

mikor kiköltöztél,
vége lett a dalnak,
madarak csőrében
kottafejek halnak.

*

Opál-ég alatt

Érezni már lombokon a rezgést,
az ágtöveken csalfa fény matat,
odacseppent madárdalok foltja
ha felvillan az opál-ég alatt,
minden tócsát boldogan kibélel,
foszló selyem a téli félelem,
csendes, lassú ébredés virágzik
a fagy-gyötörte, morcos kérgeken.

Kabát nélkül sétálnak az esték,
a langyos meleg szembe jön velük,
halkan cseppent bársony-álmú festék
eltakarja a bámész hold-szeműt,
a fagyos lét órái kiteltek,
ágvégeken serken az irgalom,
újjászülni reménykedő lelkek
ott táncolnak a tavasz-színpadon.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük