Csikai Gábor: Dalok a daltalanságban

1.

tépett csöndek laknak bennem
néha mikor nincs mit ennem
s néha mikor nincs mit innom
elrabolják minden kínom
majd titkaim padlására
rejtik a bent lakó gyáva
tegnapoknak hűlt helyére
s nem hagyják hogy folyjon vére
annak ami bennem robban
pókhálóznak a sarkokban
és a mocskot mind leseprik
hogy tudtam így élni eddig
az maradjon inkább rejtély
rajtam ezer sebet ejt éj
és milliót minden hajnal
én azonban belső zajjal
cserélve le tépett csendem
tudom már hová kell mennem
oda ahol virágszőnyeg
színezi meg a felhőket

2.

semmit érő ostobák
véghetetlen ostromát
elfeledni oly nehéz
tiszta szív és józan ész
ennyi kell kibírni még
mert a hitem sírig ég
és azon is túl talán
a remények nagy falán
egyre feljebb úgy jutok
hogy egy téphetlen burok
épül lassan énkörém
s a boldogság fénykörén
belül élek míg szabad
van itt néhány pillanat
ami segít élni majd
és a végtelen zsivajt
is kizárja ez a kör
van még ami elgyötör
ám az utat úgy veszem
hogy hófehér két kezem
továbbra is tiszta lesz
és ameddig így van ez
amíg a tűz hajnalán
épül az én új hazám
addig így is maradok
nem dőlnek rám a napok

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük