Ferenczfi-Faragó Eszter: Alienum geminos

1.
Az Idegen egyre jobban érzékelte a különböző organizmusok jelenlétét. Habár semmiben sem hasonlított a földi élőlényekhez, ő is látott, hallott, érzékelt, és érzett. Mind közelebb került a Földhöz. Impulzusait a többiek is átélték azon a sok-sok fényévnyire levő égitesten, ahonnan ő jött. Valójában ő is egy volt a többiekből; náluk nem létezett én és ti, csak mi. Amit ő érzékelt, azt a többiek is, és amit a többiek, azt ő is érzékelte. Nem társadalomban, hanem létezésben mértek. Ők így voltak maga a létezés; egyetlen forma különböző megnyilvánulásai.
Amikor átsuhant a légkörön, érezte, ahogy megindul benne az átalakulás.

2.
Az ejakuláció után irgalmatlan futás kezdődött. A hímivarsejtek egyszerre találták meg a petesejteket és beléjük fúródtak; mindössze ketten voltak, pont annyian, ahány petesejt várakozott a biztonságos mélyben.

A nő sugárzó arccal mosolygott föl a férfire. Elégedetten sóhajtott egyet, aztán nagy nehezen elnyomott egy ásítást. Nem akarta a férfit megbántani, de nem tehetett róla: ilyenkor mindig elálmosodott. A férfi kiballagott a fürdőbe, és elégedetten belebámult a tükörbe…
Sára erősen bizakodott; talán most sikerül! Mozdulatlanul, felhúzott térdekkel, hanyatt feküdt, és a hasára tette a kezét. Próbálta elképzelni, milyen lesz egy kis élőlényt érezni majd domborodó hasában. Egyáltalán, milyen lesz, ha elkezd a hasa nőni, és vajon hogyan fogja bírni az ilyenkor szokásos hormonális változásokat?
Nem, azt koránt sem lehet állítani, hogy olyan nagyon szerelmes lenne Gabrielbe, de így, a 37. évében már nem akart tovább várni. Egyre sürgetőbben érezte a vágyat, hogy anya lehessen. Miután kivizsgáltatta magát, még orvosa sem látott okot arra, hogy lebeszélje róla.
A tíz évvel fiatalabb Gabriel pont kapóra jött neki; csak enyhe lelkiismeret furdalást érzett amiatt, hogy a férfit nem avatta be terveibe. Úgy gondolta, van annyira erős egyedül is, hogy megold mindent, ahogy eddigi élete során is. Meg hát különben is, ha Gabriel netán rájön, hogy apa lesz, biztos örülni fog a gyereknek, hiszen annyi szépet mesélt már családja egységéről, elválaszthatatlanságáról, és talán, talán végre, elviszi bemutatni szüleinek és testvéreinek is. Azért hozzámenni nem lenne rossz…

3.
Valahol a Csendes-óceán környékén, egy titkos kutatóbázison…
– Parancsnok úr! Megint megjelent a behatoló, de miután észleltük a jelenlétét, és ki akartuk vizsgálni, mi lehet az, 2 másodpercen belül eltűnt a képernyőkről! De most legalább sikerült egy gyenge minőségű fotót készíteni az egyik, újonnan fellőtt műholdunknak róla!
– Mutassa, Kevin! – csattant a parancsnok fáradt hangja. Már 4. órája játszották ezt a macska-egér harcot; hol megjelent, hol eltűnt az ismeretlen objektum a képernyőkről. A parancsnok közel járt ahhoz, hogy ordítani kezd tehetetlenségében, hiszen még azt sem tudták jóformán, hogy az idegen, vagy idegenek (?) a föld légterében tartózkodnak-e még, vagy már esetleg valahol a földön.
– Keressék tovább! És ne csak odafenn! – adta ki az utasítást, mialatt a titkárnő egy újabb csésze kávét nyomott a kezébe.

4.
Gabriel föl-alá járkált a szülőszoba előtt. Próbálta nem elképzelni, ami odabenn zajlik, de Sára fájdalmas hangjai, és olykor egy-egy, a folyosón átsiető nővér szótlan megjelenése idegessé tették. 3. órája zajlott a szülés. Bátorító kézfogása, s cinkos mosolya óta egy pillanatra sem volt látható az orvos. Gabriel lopva a többi izgatottan föl-le járkáló, várakozó apát leste. Egy testesebb, idősecske férfi szólította meg:
-Az első?…
-Azt hiszem…- felelte szórakozottan a fiatal férfi, aztán észbe kapva a másik megrökönyödő arca láttán, gyorsan összeszedte magát;- Igen, az első. Bocsásson meg, tudja, kissé ideges vagyok, kései gyerekek…hm…picikét…, és ikrek…
-Hű, az áldóját, öregem, te aztán tudsz! – rikkantotta harsányan a férfi, és jól hátba vágta Gabrielt. Ebben a pillanatban Gabriel megrezzent. Valami baj van a babákkal – suhant át az agyán, de még végig sem gondolhatta, az orvos lépett hozzá:
-Uram, egy percre, ha kérhetem…- atyáskodva a fiatalabb férfi vállára tette a karját, úgy kísérte odébb a várakozóktól.
– Nem akarom ijesztgetni, de sajnos a babák semmi szándékot sem mutatnak a megszületésre, műteni kell az anyukát, ha azt akarjuk, hogy minden rendben menjen. Ne aggódjon, ez manapság már rutinműtét.
Azzal megveregette a hátát, és mielőtt még Gabriel is szóhoz juthatott volna, már el is tűnt a szülőszoba irányában.
Másfél órával később két nyöszörgő csecsemőt tolt ki a csecsemős nővér inkubátorban.
– A fiai…gratulálok…rövidesen a főorvos úr is jön, és akkor elmond mindent, amit tudnia kell a babákról…- azzal a nővér elsietett.
Gabriel türelmesen várakozott a nővér által kijelölt helyen; sejtette, mit akar vele közölni az orvos.
– Köszöntöm az újdonsült apukát! – robbant be az orvosi szoba előtti váróba az orvos. – Jöjjön, kérem velem, néhány dolgot meg kell beszélnünk.
Az orvosi szoba ajtaja halkan kattanva csukódott be mögöttük.
– Foglaljon helyet. Nem köntörfalazok, szeretem az egyenes beszédet…Nem akarom rémítgetni, de a maga fiai nem teljesen normálisak. Na, nem úgy, hogy értelmileg, vagy testileg! Inkább átfogalmazom a mondanivalómat; ezek a gyerekek nem átlagosak. Figyeljen ide, uram! Amikor az elsőt kiemeltem a mama pocakjából, a gyerek a szemembe nézett, esküszöm, ilyet még nem is tapasztaltam, és figyelt rám, aztán körbenézett a műtőben! Forgatta a nyakát uram! Egy félperces újszülött! Ez szakmai titok, de kis híján elejtettem a gyereket, annyira meglepődtem! Ám ez még nem minden! Nézelődött sírás helyett! Érti, uram?! Egy pár perces újszülött, hogy körbe lásson! Aztán kiemeltük a testvérét is. Amikor kezembe vettem a köldökcsipeszt, hogy elvágjam ennek a kicsinek is a köldökzsinórját, akkor eszméltem rá, hogy a gyereknek – nincs is köldökzsinórja! Jószagú ég! És mindezzel együtt a gyerek ép és egészséges. Az orvos ekkor egy zsebkendőt kapott elő, és remegő kézzel végig törölte verejtékes homlokát. Egy üvegből valami színes folyadékot kortyolt, aztán folytatta:
– Mindezek után, uram – mondta most már remegő hangon -, és kérem, ne nézzen őrültnek!, de a gyerekek egymással kezdtek kommunikálni. Amikor az egyik asszisztensem megjegyezte, hogy érdekes, ezek a babák nem sírnak, és mindennek ellenére, szemmel láthatóan jól vannak, az egyik fia – a köldökzsinór nélküli -, egy pár percig figyelte a másik szobából szűrődő hangokat – ott is akkor született meg egy gyerek. Kicsit hallgatózott, vagy mit tudom, én, mit csinált, aztán ő is bömbölni kezdett, és közben a fejét forgatta, hogy lássa a testvérét, olyan formán, mintha ösztökélni akarná, hogy kövesse a példáját, sírjon ő is…. És ekkor a másik is bömbölni kezdett, és amikor a testvére abbahagyta, ő is abbahagyta a sírást! Mondja, mi ez, ha nem kommunikáció! De hogy köldökzsinór nélkül hogyan maradhatott az anyaméhben életben a második baba, erről fogalmam sincsen! Egyszerűen úgy érzem, megőrülök! Az Apgarjuk tökéletes. Ilyen csodát még soha nem éltem meg 26 éves praxisom alatt! Kérem – nyújtott át Gabrielnek egy dokumentumot -, írja ezt nekem alá.
– Mi ez, doktor úr?
– Beleegyező nyilatkozat néhány ártalmatlan vizsgálat elvégzéséhez a kicsiken, mert ez, ami ma itt történt – ha nem lennék a tudományok embere -, azt mondanám: csoda… Természetesen semmiféle fájdalommal járó beavatkozás nem fog történni!…
– Doktor úr! Ne is folytassa! Az én fiaim nem kísérleti nyulak! Természetesen nem egyezem bele semmiféle vizsgálatba. Ön azt mondta, a kicsik egészségesek. Nekem pedig ennyi elég.
Az orvos felpattant székéből, és sebesen kezdte róni a köröket asztala körül. Aztán úgy látszik, dűlőre jutott a magával folytatott vitában, mert megállt, és Gabrielhez fordult:
– Uram! Hallott Ön a FAG-gyerekekről? A filios alienigenas csecsemőkről? Nézze! – azzal az orvos egy töredezett borítójú, szakadozott könyvet emelt le a polcról, és nagy óvatosan lapozni kezdett benne. – Meg is van! Már a 12. században születtek feljegyzések ezekről a gyerekekről. Természetes úton fogantak, panaszmentes terhességből – köldökzsinór nélkül! Persze akkor még boszorkánynak tartották őket. Ha az anyjuk nem adta önként át az egyházi hatóságoknak az ilyen gyermekeket, akkor az anyát a gyermekével együtt máglyára vitték. – Az orvos egyre jobban belelendült. – Képzelje el, hogy mit találtunk! Uram, bizalmas információt osztok meg önnel, hogy lássa, őszinte vagyok önhöz. Én része vagyok a FAG Kutató Csoportnak, de még soha nem találkoztam valódi FAG-gyerekkel! Az ön fia az első! Tudja, mit jelent szakmailag ez nekem?…- az orvos újra kezébe vette a foszladozó könyvet, melyből egy gépelt papírlap kandikált ki; íme, egy érdekes bejegyzés…hallott maga az Ómagyar Mária siralomról? Miután Gabriel nemet intett a fejével, az orvos egyre lelkesebben, megszállottabban folytatta: – Ez az az írás, ami a leuveni Kódex 134. lapjának hátulján található, és azt tartják, Mária siratja benne fiát, Jézust. A vers nagyobb része szabadszemmel alig olvasható, ezért eleinte zagyvaságnak tartották, aztán jött egy feltételezés, a tartalmát illetően. Csakhogy a modern tudománynak köszönhetően sikerült egy olyan előhívószert készíteni, amivel akár egy átfestett kép mögött is világosan kirajzolódik az eredeti kép, és mégsem rongálódik meg sem az, amire a képek készültek, sem maguk a művek. Nos, ezt a szert mi tovább fejlesztettük, és egy vegyészkollégánk előhívta az eredeti szöveget….- az orvos az izgalomtól elcsukló hangon folytatta mondókáját, már jóformán arra sem figyelve, hogy a másik tudja-e követni eszmefuttatását. – És tudja mi derült ki? Nem Máriáról és Jézusról szól! Figyelje csak:

Volék sirástól ismeretlen,
Most sírástól görnyedek,
Bútól aszom, epedek,
Választ világomtul
Halott (vagy megölt? nem egyértelműsíthető, a ford.) fiamtul
megfosztva szenvedek
……….
– És figyelje meg a végét!
Halott! Mi tesz törvéntelen,
ártatlan halálodban is örekké?
Köldeködbe nem nyulván anyád után,
Érte kötözve, lefogva
kinzanak.
Kegyelmezzetek fiamnak,
nem kell kegyelem magamnak!
Avagy halál kínjával,
anyát édes fiával
vele együtt öljétek!
Csillagodban en fiam, reménkedek,
angel mivoltodban mint anyád .
Szenvedek mindenekkor,
de édes a tőr, mely szívemet döfé,
visszajöveteledben bizom,
sírva vágyom rád.

– Na? Mit szól ehhez? – az orvos szeme lázasan csillogott. – És ez csak az egyike az ilyen jellegű forrásunk! Vannak korábbiak is; egyelőre ezt, mint legismertebb kordokumentumot, akartam magának megmutatni. Mit szól hozzá?
– Doktor úr, nagyon tisztelem a tudományt, de a fiaim akkor sem kísérleti nyulak. Soha nem fogok beleegyezni abba, hogy vizsgálgassák őket. Örülök, hogy egészségesek. Számomra ez a lényeg. Mikor vihetem haza a családomat?
– Ebben az esetben sajnálattal kell megállapítanom, uram, hogy az emberiség esetleges fejlődését akadályozta meg…4 nap múlva, ha a felesége is jobban lesz, mehetnek.
– Mindent köszönünk, doktor úr. Viszontlátásra!
Az ajtó halkan, de igen határozottan csukódott be Gabriel mögött. Az orvos zaklatottan dőlt bele a fotelbe. Homlokráncolva tűnődött. Aztán pár perc múlva felhívott egy számot…

6.
8 hónappal később.
Gabriel a közös kiságy előtt ült a szőnyegen és a babákkal “beszélgetett”. Éjszaka volt. Sem Beni, nem Joshua nem tudtak aludni. Ültek a kiságyban, és az apjukat figyelték. Aztán Josh felállt. Még mindig szorongatta a mackóját. Kidobta az ágyból. A maci tompa puffanással Gabriel előtt landolt a földön. Nagyon dühös volt. Apró lábával toppantott egyet. Gabriel megrázta a fejét, és szája elé tette az ujját, hogy csendre intse a mérges Joshuat. Beni kettőjüket figyelve állt, és közben az ujját szopta. Derekán felcsúszott a kising, látni engedve köldökét és duzzadó pocakját. Nézte az apját és a testvérét. Testéből halvány fény derengett. Ahogy Josh egyre dühösebb lett, még testvérénél is erőteljesebben világított a sötétben a bőre. Gabriel kivette a kiságyból, és magához szorította. Beni elkerekedett szemmel nézte őket. Aztán Gabriel Joshsal lassan elindult kifelé a házból.

7.
Sára magába zuhanva ült a nappaliban, és a földön csúszó, mászó Benit figyelte üveges szemekkel. Igazából fel sem fogta, amit a rendőrök kérdezgettek tőle. Hogy veszekedtek-e a férjével? Nem akart-e Gabriel elválni tőle? Nem látta-e jelét annak, hogy a férje el akarja rabolni a fiaikat? És vajon miért csak Joshuát vitte el az apjuk? Sára semmire sem válaszolt, csak nézegette a kezét, és olykor könnyek csorogtak végig az arcán. Már a második hét telt el úgy, hogy semmit sem tudott a férjéről, és Joshuáról. Belefáradt és belefásult a reménytelenségbe, és az újabb, és újabb kérdésekbe. Automatikusan látta el Benit, aki szintén búskomoran játszogatott, és nyámnyogva evett.

8.
Késő délután volt, amikor Sára a türelmetlen kopogtatásra ajtót nyitott. Két sötét ruhás férfi állt az ajtóban. A magasabbik megnyerő mosolyt küldött az asszony felé, és előhúzott egy igazolványt.
– Ismeri ezt a szervezetet, asszonyom?
– Igen – felelte Sára nem túl nagy érdeklődéssel a hangjában. Még mindig letargiában volt; nem érdekelték ezek az emberek sem.
– Kérem, legyen szíves beengedni minket néhány percre. Fontos dolgot kell önnel megbeszélnünk. Tudjuk, hogy miken ment át az elmúlt hetekben – folytatta gyengéden a férfi, és megfogva az asszony könyökét, bevezette a nappaliba.
– Ő a kis Beni? – kérdezte mosolyogva. De választ sem várva máris folytatta: – Tudja Sára, nekem is van egy fiam és egy lányom. Mélységesen átérzem az ön fájdalmát. Mégis most nagyon kell rám figyelnie a kisfia, és saját biztonságba érdekében. Honnan is kezdjem? Szóval ezelőtt nagyjából 17-18 hónappal, egy ismeretlen objektum tűnt fel az űrben, ami, vagy aki nagy sebességgel közeledett bolygónk felé. Számítógépeink 93%-kos biztonsággal megállapították, hogy élő organizmusról van szó. De valahányszor be akarták mérni pontosan a tartózkodási helyét, eltűnt. Néhány biológusunk összedugta a fejét, és beállítva a legmodernebb technikát, annyit sikerült megállapítaniuk, hogy az idegen már valahol a Földön van. Hosszas keresgélés után a nyomok önökhöz vezettek, Sára….Nem akarom megijeszteni, de rájöttünk, hogy az idegen a maga házában él. Ne, ne mondjon semmit, kérem, hallgasson meg!
Sára visszadőlt a fotelba, és most már némi érdeklődéssel hallgatta a férfit.
– Ezelőtt nagyjából 3 héttel aztán tökéletesen megbizonyosodtunk róla, hogy ez az idegen nem más, mint Gabriel, az ön férje. Hogy hogyan csinálta, hogy észrevétlen tudott lenni, és humanoid formát vett föl, nem tudjuk. De a fiaikon elvégzett DNS vizsgálatok alapján megállapítottuk – és elnézését kérjük így utólag is -, hogy az ikrek egyike 60%-ban ismeretlen eredetű, kromoszóma-szerű makromolekulákat hordoz…ő Joshua… Beni kromoszóma állománya viszont csak 40 %-ban idegen. Beni inkább ember, mint idegen, de …soha nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem – és a férfi most keményen nézett a földön csücsülő gyerekre -, hogy mennyit ért abból, amit mi most itt beszélgetünk….
Ezért, és amiatt is, mivel nem ismerjük az idegenek szándékát velünk, földlakókkal, egy biztonságos helyre kell önöket szállítanunk, hiszen nem lehet tudni, Beni mivé válik. Így viszont folyamatosan a szemünk előtt lesz.. Illetve azért is, mert ha ez kitudódik, pánikhangulat lesz úrrá a Földön. Sára! Hall engem? Mi most itt szépen megvárjuk, amíg a legszükségesebbeket összecsomagolja Beninek és magának, és már indulunk is egy szigorúan titkos helyre. Ott békében nevelheti a kisfiút. És még valami, mielőtt tiltakozna, kedves Sára…biztosan hallott már a FAG Kutató Csoportról. Bár titkos tevékenységet folytatnak, de az ön nőgyógyásza, doktor Schneider is tagja e csoportnak. S habár annak idején Gabriel nyomatékosan megtiltotta, hogy bárminemű vizsgálatot végezzenek az ikreken, ő ezt megszegte. Lefotózta titkon a gyerekeket, és vért vett a sarkukból. A nyomukban vannak, Sára! Ha nem jön velünk, nem fogjuk tudni Beni biztonságát és épségét garantálni. Ért engem, asszonyom? Kérem, mutassa meg, hol találok bőröndöt a csomagoláshoz…

9.
Az ismeretlen organizmus ember számára elképzelhetetlen sebességgel és módon száguldott az űrben, magába zárva egy darab emberiséget.

10.
20 év múlva.
Sára a teraszon ült, és festegetett. Mindig ugyanazt; az eget és hullócsillagot. A csillag fölfelé szállt.
Benjamin megállt az anyja mögött, és nézte a készülő művet. Aztán halkan köhintett.
– Anya…anya! Figyelj rám, kérlek! – Az asszony üveges szemekkel fordult fia felé.
– Josh és apa üzentek értem. Mennem kell…értesz engem, …anya? Bólints, ha megértetted, amit mondtam!
Sára visszafordult festménye felé, és elmélyülten festeni kezdett újra. A képen lassan három fényes csillag rajzolódott ki. Beni lehajolt, és megcsókolta az anyját. Aztán határozott léptekkel a kapu felé indult.

11.
Valahol a Csendes-óceánnál, egy titkos kutatóközpontban…
– Uram! Újra feltűnt a korábbi jelenség a képernyőn! De még mielőtt ráfókuszálhattunk volna, eltűnt a látóterünkből.
A parancsnok elnyomott egy káromkodást. Most már egészen biztos, hogy megfosztják rangjától. Húsz évet vett el már az életéből a titokzatos jelenség, és még mindig nem sikerült megtalálniuk.

12.
Az idegen újra egyesült a mi-vel, és végre tökéletesen érezte magát. Pillanatokra még megzavarták a Földön tapasztaltak, és olykor képek villantak föl előtte, de a mi megnyugtatta. Rövidesen szinte nyomtalanul kiszippantotta elméjéből a nagy közös a képeket és élményeket, és ő újra egy volt mindenkivel. A nagy közös eldöntötte, hogy még mindig nem alkalmas a Föld az egyesülésre. Barbárok és elmaradottak mentálisan. Alkalmatlan az emberiség a mi-vel való egyesülésre. Talán ezer év múlva… Vagy még később… Hiszen az idő végtelen.
Új élőlények keresésére indultak.
Az idegen elméjéből lassan eltűnt az anya-kép is mint utolsó zavaró tényező, és készen állt a következő feladatra….

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük