Ferenczfi János: Testté lett

János Evangéliumából: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

 

János Evangéliumát különösképpen szeretem, mert filozofikus alapossággal tárja fel a Biblia megértésének logikai kulcsait.

Azzal a szóval kezdődik, amivel az egész Szentírás: kezdetben.
A Biblia nem természettudományos mű, ám meggyőződésem, hogy nem állít olyat, amivel a komoly tudományos tények ütköznének. Amíg Mózes első könyvében az Istentől elszakadó ember nézőpontjából meséli el a kezdetet, itt a nézőpont más. Itt arról van szó, hogyan hidalta át Isten ezt a szakadékot. Ez a szakadék ugyanis az eredendő bűn. A bűn pedig nem az, hogy valaki rosszat tesz. A rossz cselekedet úgyszólván csak tünete a bűnnek. A bűn egy állapot: az Istentől elválasztott ember állapota. A bűnből való szabadulás következménye a rossz cselekedetek elhagyása, de az alapvető eredménye az, hogy ez az elszakítottság megszűnik. Isten és ember ismét közösséget alkot.

János Evangéliumának fordítása olykor megnehezíti az értelmezést. De ez könnyen feloldható. Az idézett rész főszereplője az „Ige”. Eredetileg: Logosz. Isten teremtő szava. Világos, hogy itt a Megváltóról van szó, Jézusról, aki a Krisztus. Jézus azt jelenti: Isten megszabadít. A Messiás azt jelenti: Isten felkentje. A Krisztus ennek görög megfelelője, amely a latin közvetítésével elterjedt a legtöbb nyelvben.

Jézus Krisztus tehát Isten teremtő szava, kijelentése, üzenete. Ez tehát az az üzenet, amely minden előtt volt. Kezdetben, még mielőtt a teremtés, a világ keletkezése bekövetkezett volna.

Isten Igéjéről (a teremtő szóról) máshol így beszél: élő és ható. Tanulságos, hogy a görög eredetiben az energia és a dünamisz (dinamizmus) szavak szerepelnek. A szónak jelentése van, s azon túl energiája (ereje) és dinamikája (hatása). És az a szó nem más, mint a megváltás. A megváltás pedig nem más, mint a közösség helyreállítása Isten és ember között.

Honnan tudta Isten már a teremtés előtt, hogy a teremtés lényege, az ember majd megváltásra szorul? Aki az időt teremtette, az mindent lát az időben. De a kulcs nem ez. A kulcs az, hogy a Teremtő, azaz a Kreátor, a maga képére teremtette az embert. A kreálmány kreatív. Nyugtalan módon az ismeretet keresi, s ez a keresés vitte bűnbe, azaz: ez szakította el Istentől. Azt is meg akarta ismerni, amit nem Isten ismertetett meg vele. Mindezek felett az ember méltóságot és szabad akaratot kapott. Lehetetlen lett volna Isten akarata ellen tenni szabad akarat nélkül. És bár az ember épp e tett révén vesztette el szabadságát, a szabadságunkra és méltóságunkra vonatkozó eredeti isteni terv abban látszik meg leginkább, hogy kicsivel a kezdet után még erre is volt szabadságunk.

Az Ige Istennél volt és az Ige Isten volt. Az Ige és Isten egy. Isten szava és lényege egy. Nincs kétség, nincs bizonytalanság. Isten önmagából fakadóan az, akinek kijelentéseiből ismerjük. A legfontosabb kijelentés pedig maga a Megváltó, akiben testet öltött az eredendő isteni akarat. Az az akarat, hogy az ember visszanyerje méltóságát és szabadságát.

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Isten egy! A Fiú Isten és az Atya egyek. A teremtő Szó részese a teremtésnek, hiszen a Biblia leírása szerint a teremtés Isten kimondott (kijelentett) szava által történt meg. Isten azt mondta: legyen, és lett.

Azt, hogy a világ hogyan keletkezett, vagy, hogy van-e Isten, a tudomány nem csupán megválaszolni nem tudja, de vizsgálni sem. Az elméleti fizika nanoszekundumokra képes megközelíteni az ősrobbanás pillanatát, de egészen odáig, és főleg az előttig nem képes hatolni. A pillanat, amikor a szó hatására a világ „lett”, a tudomány számára megragadhatatlan. Amit a fizika állít, az szinte felfoghatatlan. A világ összes anyaga és energiája egy végtelenül kicsi pontba sűrűsödve várta a robbanást, amit nagy bummnak, vagy ősrobbanásnak neveznek. Ebben a végtelenül kicsi pontban nem volt anyag és energia, csak az a differenciálatlan, végtelen sűrű valami, ami elképesztő erővel és sebességgel kezdett tágulni a mi univerzumunkká. A mai számítások azt mutatják, hogy ez a tágulás azóta is gyorsul. Mind e közben pedig a galaxisok fokozatosan beleroskadnak azokba a szupermasszív, tehát óriási fekete lyukakba, amelyek a gravitációs középpontjukban vannak. Így van ez a Tejút-rendszerrel is. Egyes tudósok multiverzumról beszélnek, mert hihetetlennek tartják, hogy csak egy világ létezne. Ám az univerzumon túlra nem látunk, mert ahhoz időben távolabbra kellene látnunk, mint amikor ez a világ keletkezett. Márpedig, ha felnézünk a csillagos égre, a múltba látunk, hiszen a saját napunk fénye is tizenegy perc alatt ér el hozzánk. Az ismert világ határa az a legtávolabbi pont, ahonnan valami fény eljut hozzánk, mert az a fény nem csupán térben, de időben is a lehetséges legnagyobb távolságból érkezik.

Azt tudjuk, hogy a világ létrejött, hiszen van, létezik. Az idézett részben a Biblia azt mondja, hogy az Ige által, tehát Isten teremtő szava által lett. A szó információt hordoz, és ahogy rámutattunk, energiával és hatóerővel rendelkezik. Ez a szó maga Isten, a Megváltó, akit hitünk szerint emberként is megismerhetett a világ.

Róla ezt mondja: Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Nyilvánvaló, hogy nem a biológiai vegetativitásról beszél. Az élet, mégpedig az örök élet nem más, mint közösség Istennel. Másutt azt mondja: aki bennem hisz, ha meghal is él. Azaz, a test halálán túl is van élet, amit elkezdhetünk élni már ebben a világban, és nem kell véget érnie a testünk pusztulásával. Ebben nem az a legfontosabb, hogy van élet a halál után, hanem az, hogy van élet már a testi halál előtt is.

Mindez hit kérdése. Metafizikai és filozófiai kérdések. Úgy tűnik, a tudományok számára ez bolondság. De nem az. A tudományok számára ezek láthatatlan területek. Nincs mód tudományos kérdéseket feltenni és válaszokat kapni ezek vonatkozásában. Ezekről tehát a tudós is a tudomány nélkül kénytelen gondolkodni. Ezért van szükség hitre. A hit pedig nem valamiféle vélekedés, hanem bizalom Isten iránt. Bizalom abban a tekintetben, hogy a Szó igaz. Jézus ezt mondta magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Isten Mózesnek ezt mondta: Én vagyok. Véletlen-e ez az egybeesés? Hiszem, hogy nem az. Istent nem tudjuk megnevezni. Azt tudjuk róla csupán, hogy ő van. Felette áll az időnek, a teremtett világ minden korlátjának, mert ezt mind ő hozta létre. Minden, ami létezik, valamitől függően létezik, kivéve Istent.

A Szó az igazság. Isten szava tehát igaz. Miért is hazudna? Kitől kellene félnie, hogy oka legyen elferdíteni az igazságot? És egyenlőségjelet tesz az igazság és az élet közé, s ezt teszi úttá, amelyen járhat az ember, ha vele szövetségre lép. Ez az élet. Ez az emberek világossága. A világosság nem az a fény, amit a szemünk érzékel. A világosság az az ismeret, ami által eligazodunk az élet kérdéseiben. Mégpedig nem csak a földi élet, hanem a kézzelfoghatón túli élet dolgaiban is.

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

Mi ez a sötétség? Ez az Istentől elszakadt emberek világának sötétsége. Az ember nehezen vallja be, hogy tévedett, hogy gyenge, hogy önerőből nem képes az élettel megbirkózni. Nehéz bevallani azt, hogy segítségre van szükségünk. Isten eljött, hogy segítsen, de az ember nehezen néz szembe azzal, hogy szüksége van erre a segítségre. Az az ajánlat, hogy ő segít, szemben áll azzal a hittel, hogy megy saját erőből is. Olyan ez, mint a dacos gyermekben a gőg. A segítő kezet elutasította a világ. A sötétséget választotta, és általában a sötétséget választja azóta is. A világ Isten nélkülivé és embertelenné vált. Nem érvényesül az ember méltósága és szabadsága. Az ember, akit Isten a maga képére teremtett, hogy a világban az ember méltósága mutassa meg isten dicsőségét, többnyire nyomorult állapotban van. Hihetetlenül sok ember éhezik. Hihetetlenül sokan nem jutnak tiszta ivóvízhez, orvosi ellátáshoz. Hihetetlenül sok ember él fedél nélkül, rabszolgaságban, elvetetten, vagy háborúktól sújtottan. S habár mi a Föld szerencsésebb részén élünk, itt is nő a nyomorgók és megalázottak száma. Egyre többen veszítik el méltóságukat, hitüket a jövőben. Egyre több a nyomor. S azt, hogy az emberek egy része nyomorúságba taszítja a többi embert, Istenre hivatkozva magyarázzák, ami a legalantasabb hazugság és képmutatás.

Az ember nyomorult állapotban van, amiből képtelen a maga erejéből szabadulni. Azok, akik nyernek mások nyomorán, magukat talán megmentik a földi élet egyes kínjaitól, de másoknak sok szenvedést okoznak.

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.

Az ember tehát a tudást kereste, de sötétséget talált. Isten nem azért zárta el bizonyos dolgok tudását, mert irigy az emberre, hanem mert még nem volt időszerű. Van, amit nem osztunk meg a gyermekkel, míg fel nem nő. Isten nem a tudás, vagy a tudományok ellen van, hanem az embertelenül, az ember kárára használt tudástól óv. „Mindent megvizsgáljatok, ami jó, megtartsátok!” – tanítja Pál által.

A sötétségben pedig könnyű eltévedni. Isten ajánlata az, hogy kivezet a sötétségből. Az isteni kijelentés a világosság, amivel tájékozódni tudunk. A megváltás az, ami kihozza az embereket a sötétségből. Pál azt mondja, nincs más ismeretre szükségem. Ezzel nem a tudományokat, vagy a műveltséget veti el. Pál korának műveltségében kiemelkedően jártas volt. Azt mondja, hogy a legfontosabb kérdésekre ő Isten szavában találta meg a választ.

Azzal, hogy Isten eljött a világba, és elérhetővé tette magát minden ember számára, elhozta a lehetőségét annak, hogy ezt a világosságot mi is megtaláljuk. Jézus Krisztus nem elzárt trónteremben élt, hanem közemberként járt-kelt a világban, és mindenki megszólíthatta őt, bármilyen rangban, vagy társadalmi státuszban is állt. Igaz, ő bizonyos időben és bizonyos helyen volt megtalálható. Ma azonban bárhol és bármikor.

Isten eljött tehát a világba, a választottak közé. Milyen szomorú, hogy a választottak nem fogadják be őt! Nem, nem a zsidók vetették el Istent! Istent a vallásos gőg mindig is levetette és elveti. A vallás számára Isten túl egyszerű. A vallásosság úgy tekinti, Isten túlzottan elnéző a bűnösök iránt.

Azért van így, mert a vallásos gőg azt képzeli, hogy a kegyes ember hozzátesz valamit a saját megváltásához. Olyan ez, mintha a Holdra kellene utaznunk, és azt mondaná a bolond, hogy őt könnyebb elvinni oda, mert magasabbra tud ugrani. Azt tanácsolom tehát az önigazult, vallásos embereknek, hogy ne ugráljanak!

Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.

Isten gyermeke. Mit jelent ez? Ha Isten a legnagyobb király, ahogy az, úgy az ő gyermekei hercegek. A hercegeken pedig jelen van a király tekintélye. Ez felelősséggel jár. Sokan a dicsőséget látják ebben, és azt kívánják! Szinte mutatványossá teszik Istent, hogy a saját dicsőségüket kiélvezhessék. Csodaautomatának hiszik őt. Ha pedig onnan nem jön a mutatványhoz a csoda, hát beszerzik máshonnan.

Az igazi csoda azonban az, hogy elkezdhetünk élni még a halál előtt. Nem emel ki minket a világból, de befogad a családba. Ez pedig nem egy maffia család, hanem a legnagyobb és legjobb király családja. Igen, ebben hatalom van. A hatalommal pedig az él helyesen, aki alázattal teszi.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Amikor azt mondja, hogy az Ige testté lett, ezen azt érti, hogy Isten emberré lett. Nem turistáskodott a világunkban, mint ahogy gazdag európaiak luxus útra mennek Afrikába, hanem magára vállalta az emberi élet minden körülményét, nehézségét, nyomorát. Úgy érzett örömöt és bánatot, kétséget, kínt, fájdalmat és félelmet, ahogyan mi. Valóságos Isten és valóságos ember. Ennél közvetlenebbül nem vállalhatott volna velünk közösséget. Még csak nem is királyi palotában született, hanem egy egyszerű mesterember családjában. Mint sokan mások, ő is hamar félig árva lett. Úgy élt, mint sokan abban a korban.

Isten vállalta a bukott ember sorsát, hogy emberként győzze le azt, ami az embert elszakította tőle.

Mind ebben sokan a dicsőséget szeretik látni, ami valóban felemelő. De lényegesebb, hogy telve volt és van kegyelemmel és igazsággal. A vallásos gőg pedig épp ezeket nélkülözi.

Mit mondjunk tehát mindezekről?

Karácsonykor a mindenen felülvaló szeretet ünnepeljük. Sajátságos tény, hogy Jézus minden bizonnyal nem a téli napforduló idején született, hanem a zsidó újév kezdetekor, tehát a Gergely naptár szerint szeptemberben. A fény ünnepe, amit az egyház „kanonizált” valójában egy pogány ünnep áttematizálása. Vagy fordítva talán. Olykor már sokkal több van a pogányságból a keresztény ünnepekben, mint Isten szavából. Értem én, hogy ő a világ világossága, de a dátum áthelyezése mégiscsak sok kérdést vet fel.

Felvetődik természetesen az a kérdés, hogy Jézus, József fia élt-e, létezett-e. Nagy Heródes népszámlálásának iratai elvesztek. Vagy Jeruzsálem kifosztásakor, vagy az Efézusi Könyvtár leégésekor megsemmisültek. Nem tudhatjuk tehát, hogy összeírtak-e akkor Betlehemben egy József nevű férfit, valamint a vele lévő Máriát, és az épp akkor született gyermeket, Jézust. A dokumentumok, amelyekben ezt kutathatnánk elvesztek, megsemmisültek. Úgy jártunk tehát, mint a világ keletkezésével: kénytelenek vagyunk az ismeret (a megismerhetőség) helyett a hitre támaszkodni. A Biblia egészének logikája arra mutat, hogy meg kellett születnie. Természetesen, a Bibliához is lehet sokféle a viszonyunk attól függően, hogy van-e bizalmunk, hitünk az iránt az Isten iránt, akinek a szavait olvashatjuk benne. Sokaknak ez bolondság, de másoknak (nekünk) megtartó erő.

Nem várhatom el senkitől, hogy higgye azt, amit én hiszek. Aki hisz, attól sem várhatom el, hogy úgy vélekedjen a hit kérdéseiről, ahogyan én. Csupán azt kérhetem, hogy akik ezeket a sorokat olvassák, próbálják megérteni a motivációimat.

Az embert a hitem szerint a teremtő (kreátor) alkotta kreatívvá, szabaddá és az ő méltóságának visszatükrözőjévé. E hitből kiindulva logikus vágy, hogy megélhessük az emberi kreativitást, a szabadságot és a méltóságot. Mégpedig minden fölösleges korlátozás nélkül. A korlát pedig Jézus parancsából fakad: szeresd felebarátodat! Tehát az én szabadságom egyetlen korlátja ez: ne árts másnak!

A művészet az emberi kreativitás és igazság-keresés egyik ősi, és jó esetben mélyen őszinte módja. Isten előtt minden ember egyenlő. Előttem minden művész egyenlő, nem mérlegelhetjük azt, hogy kik kinek a kicsodája. A művészet maga is beszéd. Amíg a művész őszinte és igaz dolgokat mond el az alkotásaiban, addig az működik. Talán nem teremtünk egy egész világot, de valamiféle világot a művészet mégis minden alkotásban megteremt. Isten maga a szó. A művész pedig olykor szószóló. Nem baj, ha a maga mondandóját mondja el, nem baj, ha bizonyos helyzetű és állapotú emberek nevében beszél, ahogy azt is megteheti, hogy Isten szavát tolmácsolja. Csak mondja az igazat és a valódit!

A művész tehát félig filozófus, félig próféta, és egészen forradalmár. Nem azért, mert kétszáz éve így látta ezt a romantika, hanem azért, mert a művész dolga az, hogy szóljon mások helyett is, mások érdekében is. A művész szükségszerűen humanista, mert szeretnie kell az embert, majdnem úgy, ahogy Isten szeret mindannyiunkat.

Nem az a művészet csúcsa tehát, ha valaki valamiféle ismeretet, hagyományt, formát kitűnő mesteremberként követni, reprodukálni, tovább fejleszteni képes. Ez szép. Nem vagyok a mesterségbeli tudás ellen. De azt gondolom, az az igazi művész, aki szólni tudja azt, ami igazán lényeges. Amit szólni kötelesség.

Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról.

Szólnom kell még a két Jánosról. Jánosról, a keresztelőről, és Jánosról, az evangélistáról.

Keresztelő Jánosról ezt írja: Megjelent egy ember, akit Isten küldött. Sokan úgy lépnek fel, mint ha a tehetség, és a tehetséghez társuló éleslátás érdem lenne. Nem az. Adottság, vagy isteni adomány, kinek-kinek hite szerint. Az ilyen emberről azt írja a Biblia: „tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.” Ez a művész elsődleges feladata. Tanúságot tenni a világosságról, az igazságról, az emberhez méltó világról és életről. A művész az igazságról tesz tanúbizonyságot. Ha nem ezt teszi, akkor csak a formák tudója, díszítő mester, dekoratőr. A művész dolga nem az, hogy szép dolgokat alkosson, hanem az, hogy elmondja az igazat és a valódit.

János, az evangélista hallgat a maga szerepéről. Pedig ő az a krónikás, akinek a munkája eredményeként mindezekről tudunk. Ő a szerkesztő, aki összegyűjti és az olvasó elé tárja mind azt, ami jobbá, szebbé, igazabbá tehet minket, s ez által a világot. A szerkesztő Isten krónikása, aki a mindennapok káoszából kiválogatja a lényeges, maradandó, érvényes üzenetet, és fényre bábáskodja, hogy eljusson mind azokhoz, akik sötétségben ülnek, de fényre vágynak.

Isten szava testté lett, és ez fordulópont a világ életében. Legyen ereje és hatása a mi szavunknak is! S mert ez lehetséges, szóljunk azzal a felelősséggel, ami együtt jár ezzel. A Nagy Kreátor (teremtő) kreatív kreálmányai (alkotásai) vagyunk. Kreatív módon szólhatjuk azt az igazságot, amit mások sokszor nem tudnak olyan pontosan, tömören és élesen megfogalmazni, mint mi. Ha az igazat szóljuk, egybe vág a szavunk Isten szavával, hisz Ő maga az igazság. Hittel, vagy hit nélkül, de azt az igazságot keressük, azt igyekszünk megfogalmazni, ami megszabadítja a sötétségből az embert.

Legyen ehhez több erőnk ma és holnap, mint tegnap volt!

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük