Fövényi Sándor: én hiszek

kinek sorsa van, annak hazája is,
nekem egyiket sem adta meg az Úr,
csak ballagok amerre a lábam visz,
hol boldogan, hol boldogtalanul.

engem felmentettek Isten imádatból,
mégsem ver érte semmiféle szégyen,
s mert zsúfolt lett az ég a műholdaktól,
más galaxisba költözött az éden.

idelent régen térképpé züllött a táj,
zöld a völgy, barnák a domborzatok,
valaki papírra kékítette a Dunát,
de lázadt ahol a tinta megfolyhatott.

és ezernyi rőtes pötty: a házak,
akár a szeplők a volt kedves kezén,
télen, mikor fentről lisztet szitálnak,
hófehér foltok a városok helyén.

én hiszek a sorstalan emberekben,
habár szám, most fanyar mosolyba görbül,
mert örülhet-e eretnek a kegynek,
ha magának rakta máglyán üdvözül.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük