Gősi Vali: Anyám a kertben

Nem volt kényelmes,
ringó hintaszéked,
a nyikorgó,
vén kerti pad volt
nyár-esti menedéked.
Oda rejtőztél
a csendbe hallgatózni,
közel a templom
hívó harangjához,
hogy időben indulj
az esti imához.

A szürkületben most
halk árnyék oson,
megsimítva a virágzó fákat.
Látom még,
ahogy kezedet imára zárod,
de csöndes szavadra hiába várok;
csak árnyad bolyong
a néma a fák alatt.
S míg könnyezve bűvölöm a
hajlongó tűzliliomokat,
látom feltűnni
szép mosolyodat.

 

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük