Gősi Vali versei

Anyámhoz

Suttogó áhítat

aranyló őszön álmodom veled
méz-illatú ölelésedbe burkolózom
hófehér falak közt imbolygó árnyad nyomán
suttogó áhítat szól; hálaimád
értem
másokért
holt lelkekért
bársony ráncaidon időtlen béke pihen
igazgyöngy érik örök könnycseppeden
tenyereden az érdes kapanyom
szelíd völggyé simult
halvány arcodon pompás rózsa nyit
én küldtem neked
s ahogy jössz felém a fényáron át
ámulva köszönöm (örök)létedet
és szorít a szívem
hogy
elengedtelek

*

Emlék

Ott ült végül az öreg karosszékben,
a főzőkanál tánca már hiába várta.
Nem mosolygott és alig beszélt,
csak néha bírta szóra fájó térdkopása.

Fényvirágot őriz az a régi váza.

*

Újjászülettél

és elhozott az illatos tavasz
fény-szirmokból fonta a hajad
titok voltál pompa ragyogás
arany színben égő tűzzománc
csak néztem a fényt
hosszan elmerengve
és újjászülettél a tenyeremben

*

Anyám a kertben

Nem volt kényelmes,
ringó hintaszéked, a nyikorgó,
vén kerti pad volt nyár-esti
menedéked. Oda rejtőztél
a csendbe hallgatózni,
közel a templom
hívó harangjához,
hogy időben indulj
az esti imához.

A szürkületben most
halk árnyék oson,
megsimítva a virágzó fákat.
Látom, ahogy kezedet
imára zárod, de csöndes szavadra
hiába várok; csak árnyad bolyong
a néma a fák alatt.
S míg könnyezve bűvölöm a
hajlongó tűzliliomokat,
látom feltűnni
szép mosolyodat.

– ASSZOCIÁCIÓ: 
WORDSWORTH, William, Táncoló tűzliliomok –
*

Versfordítás

 

Megfáradt szerelem
Fordította: Gősi Vali – Litera-Túra Művészeti Díjas költő -, Bartha Júlia nyersfordítása alapján

Megint eljött az este
A hűvös magány ismét vállamra dőlt
A meglévő messzeség nem változik
A távolság egyre nő
Ma ismét úgy tört rám az est, mint akkor ott
Azóta is látlak
Ugyanúgy ugyanott
Ma már nem félek a messzeségtől
Amely állandósult
És megfáradt mára
Olyanná vált, mint egy szomorú regény
Talán én elvesztem már az elején
Vagy az emberség veszett volna el győzelmemért…

*Első közlés

Sezai Karakoç
Donuk Aşk

Yine akşam oldu,
Yalnızlık omuzlarıma çivisini çaktı yine,
Uzaklık aynı gerçi,
Heryerdeyken olan uzaklığın pek değişmedi,
Yine akşam oldu orda olduğu gibi,
Görebiliyorum seni burdan da,
Aynısıydı ordayken de,
Uzaklıktan korkmuyorum belki de,
Orada da aynıydı uzaklık gerçi
Donuklaşmış oldu artık bu,
Bir o kadar da hüzünlü romanlar gibi,
Galiba ben baştan kaybetmişim,
Belki de ben baştan kazanmışım, insanlık kaybetmiş…

*
Sezai Karakoç török költő, író, filozófus 1933. jan.22-én született a Délkelet-anatóli Dıyarbakır tartomány Ergani városában. Kiemelkedő kortárs személyisége a török művelődéstörténetnek. Munkássága újszerű elemeket hozott a török költészetbe, a hagyományos iszlám vallási tanításokat és a modern költészet elemeit ötvözte a műveiben. Négy kötete jelent meg: az Öböl (Körfez) 1959, Hangok (Sesler) 1968, Az időnek írt szövegek (Zaman Adanmış Sözler), 1970, Szertartások (Ayinler), 1977. Nagy hatású irodalmi alkotásokat tudhatunk neki, noha szám szerint a filozófiai, politikai művei jelentősebbek.

5 hozzászólás

  1. Kedves Vali!
    Nagyon szép, mélyérzésű verseik ezek.
    Gratulálok!

    Ui: A Tűzzománc és az Újjászülettél szinte azonos vagy tudatosan szerepel kétszer?

    1. Köszönöm, kedves a figyelmed, Szilvia. Változatok címen menterttem el valamikor, és így kerülhetett külön-külön a válogatásba. Szólok Évának, talán javítható.

    1. Talán érdemes megemlítenem, hogy az Anyámhoz című válogatás édesanyám közelgő égi születésnapja (szeptember 7.) miatt került a mostani ajánlómba. Külön hála és megható öröm, hogy ezekre esett éppen mostanában a választás… – pedig nem is szóltam róla. Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük