Gősi Vali versei

Vagyok

akár a Föld hátán
ütemre forgó évszakok
homokszem-létű ember
gyermek anya és nő is
úgy vagyok

voltam bár

májusra ébredő
szivárvány – létcsoda
lettem a forduló idővel
ostoba
perzselő nyári láz után vacogó

faágtól jajongva búcsúzó
haldokló falevél
lapuló hant alatt
rég halott madarak
kísértetdala volt altatóm
mozdultam kő alól didergőn

bújó hóvirág
hajoltam előre-hátra süvítő

szél dalára
remegve táncoló barkaág

vagyok reszkető gyertyaláng
fagyban kinyíló jégvirág
porszem-létemet áldozom
bárány-szeliden fohászkodom
legyek a fény
egy csillag mosolya
végtelen úton
örök anya

*

Édes teherként

Van, akin nem fog a démonok átka,
van, aki véres öklét üvöltve
néha ártatlanok felé rázza,
de öntudatlanul hanyatlik végül hátra,
könyörülettől fényes szemek
tisztaságát látva, szitok helyett
csöndes imára vált; kegyelem várja.
Gyengülő öklében enged a szorítás,
megtörik átka.

Van kit a mély bánat
sem roncsol széjjel,
arcán a béke bölcs derűt érlel.
Van, kit a sírás sava sem mérgez,
könnyei végül fényesre érnek,
s mint tenger „igazát”
a gyöngyhalászok,
féltett kincsként csiszolják
óvják, fény felé tereli ő is a sorsát,
ég – adományként éli,
s mint Krisztus a keresztjét,
csendben cipeli minden terhét.

Anyák hordják így
magzatukat
– édes teherként –
nem érzik súlyát.

*

Időtlenségbe őszülőn

Ma még a fényre árny vetül,
holtak emléke menekül velem,
hideg szobor ­‑ viasztetem –
a tűnő jelen: ajkamra dermedő szó.
Rideg-fehér vánkoson legfeljebb
könnyes lenyomatom hagyom…
Foszló anyag vagyok: múlt
és jelen nélkülem rohan.­
Sötétben vonszolom magam,
öles, csábító tegnapok fakó
nyoma vet árnyat sápadt,
tetszhalott holnapomra:
kifakad könnytelen, kiszáradt
arcomon, félénken átoson,
és beledermed a súlyos létbe
torz szobor-mosolyom.
Arcomra fagyott szó leszek…
Örökül végül ennyit hagyok?
Némán és vakon lépdelek,
mögöttem fakó emlékhegyek,
valószínűtlenül távoli, áttetsző
múlt-pillanat sodor a végtelen felé,
ahol minden mérhető eltűnik
nyomtalan, valahol,
túl az anyaglét kőfalán,
ahol tűnt, földi árnyakat
nem siratnak tovább
a mindenségben örökké létező
nők – az anyák.
Anya legyek csak,
időtlenségbe őszülő folytatás!

*Első közlés

 

3 hozzászólás

  1. Gratulálok Valikám! Mint mindig, mély és léleksimító.

    1. Hála a kedves figyelemért, Julikám.

Comments are closed.