Halászi Aladár versei

Mint Mózes

Félve vágyott helyre vitt a képzelet.
Rossz szagú úton jártam arrafelé.
Hol forró, hol meg hideg a lehelet,
zihálva jutottam a célom elé.

Mint Mózes megállt a Kánaán előtt,
én is csak bottal mutattam, hol a cél.
Mind előre futott a hátam megől…
Mézes illatot hozott felém a szél.

Könnyel küszködvén nézem a tömeget,
senki nem hívja a vezér öreget,
csak birtokba veszik jót sejtve e helyt,

és tovább menniük se kedv, se erő,
aki rossz volt hozzájuk, nem veszik elő…
érkezésükre ürítenek kehelyt.

*

Az időm

Az időm anapesztusokon rohanó…
Soha nem viszi el pihenőre lovát.
Zabolája a gondolatoknak ütem,
csak a végtelen éjbe’ találja honát.

Daktiluson lovagolva is eljut a
végtelen éjbe, ahol pihenője örök,
hexameterben a spondeusz állja el egyszer az útját,
ám azután akadály kerülők a körök.

Egyszer csak lassít időm, spondeuszra vált,
nincs sarkantyú… Korhadt fához köti lovát.
Csillag nélkül jön már el minden éjszaka…
Vágta után így találok végleg haza.

*Első közlés

A képen a következők lehetnek: virág, növény, természet és túra/szabadtéri

© Németh Péter

2 hozzászólás

  1. Nagyon meg hato mind két vers.Gondolatokat ébreszt gratulálok Aladárnak.

  2. Halászi Aladár két csodálatos verséhez:
    Örömmel olvasom a Költészet napja alkalmából feltett verseidet a Litera-Túra Művészeti Folyóirat oldalán.Mély üzenete van mindkét versnek. Az elsőben,a botjával utat mutató Mózes, kit szinte elsodor a “Kánaánt”remélő néptömeg,a mai idők elgondolkodtató tanúsága is lehet. Az Időm című versedben a költészet nagyságát, szépségét emeled ki, ahogyan szakszavaival érzékelteted a rohanó időt.A gyors ritmusú, pattogó, üde fiatalságból, az egyre lassuló vég felé. “Egyszer csak lassít időm, spondeuszra vált, nincs sarkantyú…Korhadt fához köti lovát.” Szívből gratulálok! Újabb kincseket adtál a költészetet szeretőknek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük