Jagos István Róbert versei

Légy költő

Légy költő.
Szép szavak varázslója,
cédák által kitartott lélekkuruzsló.
Hass és vadássz
– hatásvadász!
Szúrj át szíveket
s légy mindig az utolsó
ki hozzáad az élethez
valami kényszer-írt rímeket.

Tagadj anyát, nőt, hitvány szeretőt,
feküdj álmatag sínek mentén.
Legyen véres rózsa fekélytakaród
– mit is kívánhatnál többet ennél?

Légy halott,
kit megsirat a félvilág.
Összevizelt állat egy sarokban.
Ölj a nőért, ha kell,
(az ösztön benned él)
késsel, szóval, sorokkal.

Tagadj valót, szép buja kerteket.
Ébredj sáros másnapokat.
Írj – ha még tudsz – fehér lepelbe ragadt
magasztos dicshimnuszokat.

Légy költő
– leszel majd óriás.
Mikor sírodról az eső,
csak mohát mos
– semmi mást.

*

Hazafelé

Lassan lépdel velünk a nyár.
A sarokig még biztos elkísér.
Azon túl valami megfoghatatlan
Mindenkitől enni kér.
Lelkeket rág és énekel,
Hullajt könnyet, vércseppeket.
Kezeid csonttá fagyva szorítják
A megmaradt perceket.

*

A visszatérő

A környék még ugyanolyan:
öreg házak egymás után.
Megváltásra váró szemek
mögül néz a tegnap sután.
Szelíd a pap errefelé,
üvegét még meg-meghúzza,
három gyér miatyánk között
– Fülébe a cigány húzza.

Olcsó bor az utca végén,
ha leszáll az éj, az élet is.
Derengő fény kisablakból
sejtelmesen rád kacsint.
Éji bagoly az öreg bátya,
serceg a gyufa, ahogy rágyújt.
Besárgult ujj reszketegen
megőszült tincsekbe túr.

Éhes a hold, felfal mindent:
keserű füstöt, csillagot.
Aranyló szép udvarában
gyermekálmot ringatott.
Napfény szárít harmatokat,
mint könnyeket az ébredés,
kezeim közt folynak évek
csobogón – lélekvízesés.

A környék még ugyanolyan:
öreg házak egymás után.
Megváltásra váró szemek
mögül néz a jelen sután.
Itt születtem én is egykor.
Barátaim utcák, terek.
Zsiroskenyérrel kezemben
itt vagyok hát – újra gyerek.

A képen a következők lehetnek: fa, égbolt, túra/szabadtéri és természet

1 hozzászólás

  1. Nyugodj békében – ha már abbahagytad, amit el sem kezdtél igazán!

Comments are closed.