Kádár Sára Hajnalka: Függőség

Fürgén kelt fel, mint annyiszor ötven év alatt. Mély némaság feszült neki. Mi a nyavalya van, gyerekek, ne hülyéskedjetek, mondta, de válasz nem érkezett. Zavartan nézett szét, s a valóság öntudatra ébresztette.

A kopott szőnyeg, az asztal, mellette két öreg szék, az éjjeliszekrény, rajta Biblia, lámpa és a vekker. Hatra húzta fel a csörgőjét, de jóval előtte felébredt, amikor megcsikordultak a vasajtók a börtönben, s egy ritmusban léptek ki mind a folyósóra.
Most üvölt a csend, s a félhomályban remeg az egyedüllét. Visszaül az ágyra. Hiányzanak a parancsszavak, a megszokott zajok, a régi élete.
Ott bent ő valaki volt, a legöregebb rab, a beszerzések intézője. Cigarettát, posztert, levélpapírt, ceruzát, mindent tőle kaphattak meg a többiek ezért azért cserében. Eleinte mindenki belekötött apró termete miatt. Csak átvészelni, amíg ki nem derül az igazság, hiszen ártatlanul került ide, hajtogatta magában. Nagy Maflás röhögve világosította fel arról, hogy itt mindenki ártatlannak hiszi magát, és pártfogásába vette őt. Nem értette sokáig, miért váltak barátokká. Talán az első szál cigaretta, amit ő adott Maflásnak? Ki tudja, de azután senki nem bántotta. Ismerte az intézet őreit, a mindennapok apró részleteit. Ha a társai megbízták valamivel, szaporán végezte a feladatokat, hírt vitt nekik, az őrök is megszokták a hosszú évek alatt, mint a régi bútordarabot. Fontossá vált, már – már nélkülözhetetlenné. Maflással, Kibiccel, s a Könyvelővel igazi családban érezte magát.
Most meg kiengedték őt a világba. Egyedül, ötven év után! Jó magaviselete miatt szabadult, Maflás szerint inkább azért, mert hasznavehetetlen vénember lett belőle. Állt tehetetlenül kint a vaskapu előtt. Hogy felgyorsult minden! Mielőtt bekerült a sittre néhány autót látott, most nem tud lelépni a járdáról az őrülten száguldó masináktól. Csak nézett riadtan, mint az eltévedt őzike, szemében szorongás, félelem.
Az összekötő tiszttől szállást kapott, és munkát az áruházban. Tologatta az üres targoncát, soha nem szólt hozzá senki, a főnök is ritkán. Néha kiballagott a térre, leült a göcsörtös tölgy alá, és várta a galambokat. Zsebéből kenyeret szórt eléjük, és beszélgetett velük. Először a kövér hím érkezett heves bókolással, őt körbejárva kapkodta fel a morzsákat, majd kényes burukkolással a többieket is enni hagyta. Barátokká váltak, csak nem beszéltek hozzá, pedig ő sokat mesélt nekik a benti életről.
Estefelé hazaballagott, a szalámi csomagolópapírját kiterítette az asztalra, megvacsorázott, a morzsákat gondosan a zsebébe gyűjtötte, és lefeküdt a hatalmas ágy legszélére. Kicsi helyen elfért ő, így szokta meg ötven év alatt. Álmában gyakran visszatért a börtönbe, s együtt röhögtek mindenen ott, ahol ő is volt Valaki.

*Első közlés