nem vagyok elég a sorsnak
a földnek is fájok
uzsorással és adóssal
kólótáncot járok
körbe-körbe egyre ropjuk
élete halálra
amit holnapra halasztunk
rábukik a mára
*
véred zuhogása
dobhártyámat mossa
szíved dobogása
mellkasom tapossa
két kezed bilincse
feltöri a vállam
add hogy konok táncod
mindhalálig járjam
*
fehér az a holló
az a leány ritka
akit táncba visznek
nagy annak a titka
ritka az a leány
s mint a galamb fehér
kinek vetett ágya
a plafonig felér
azon minden párna
pirossal van varrva
pehelytollal tömve
csipkével takarva
ritka az a legény
ki eljut az ágyig
táncoltathat érte
engem mindhalálig
*
Járd ki lábam járd ki
inaszakadtáig
amíg fehér ingem
verejtékben ázik
amíg eljő értem
az a piros hajnal
s talpig feketében
fekszem befont hajjal
*
nem voltam elég a sorsnak
uzsorásnak sem adósnak
nem voltam én szép se csúnya
leszakadt rólam a gúnya
az a szoknya az a fátyol
hamuvá lett gyertyalángtól
körbe-körbe vitt a vérem
hófehérben feketében
hajtott engem imamalom
kötözött szent fogadalom
szülőföldemnek is fájtam
idegennek útját jártam.
*Első közlés
Áldjon meg az Ég csodálatos verseidért. Hull a könnyem, annyira megérintett.
Örülök, hogy személyes is megismerhettelek, olvashatlak.