Kapui Ágota: Kurjantások

nem vagyok elég a sorsnak
a földnek is fájok
uzsorással és adóssal
kólótáncot járok
körbe-körbe egyre ropjuk
élete halálra
amit holnapra halasztunk
rábukik a mára

*

véred zuhogása
dobhártyámat mossa
szíved dobogása
mellkasom tapossa
két kezed bilincse
feltöri a vállam
add hogy konok táncod
mindhalálig járjam

*

fehér az a holló
az a leány ritka
akit táncba visznek
nagy annak a titka
ritka az a leány
s mint a galamb fehér
kinek vetett ágya
a plafonig felér
azon minden párna
pirossal van varrva
pehelytollal tömve
csipkével takarva
ritka az a legény
ki eljut az ágyig
táncoltathat érte
engem mindhalálig

*

Járd ki lábam járd ki
inaszakadtáig
amíg fehér ingem
verejtékben ázik
amíg eljő értem
az a piros hajnal
s talpig feketében
fekszem befont hajjal

*

nem voltam elég a sorsnak
uzsorásnak sem adósnak
nem voltam én szép se csúnya
leszakadt rólam a gúnya
az a szoknya az a fátyol
hamuvá lett gyertyalángtól
körbe-körbe vitt a vérem
hófehérben feketében
hajtott engem imamalom
kötözött szent fogadalom
szülőföldemnek is fájtam
idegennek útját jártam.

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Áldjon meg az Ég csodálatos verseidért. Hull a könnyem, annyira megérintett.
    Örülök, hogy személyes is megismerhettelek, olvashatlak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük