Kapui Ágota versei

A mindenség övén

Komótos csendek ölelnek körül
mint karosszék a felpuhult világ
csak létezel bele a semmibe
az ablakon burjánzó jégvirág
mint kulcscsomó a mindenség övén
úgy kalimpálsz te rozsdás  vasdarab
s ha lelked bezárt ajtókba talál
a rézkilincs a húsodba harap
és feltárul a fagyos gépezet
a kerekek az idő tengelyén
a prés alatt épp jövő születik
a múlt harang egy sötét tó ölén

*

Ő viseli majd

Ha már nem leszel,
ő viseli majd az arcod…
szemében továbblopja a tüzedet,
elorozza kézfejedről az anyajegyek
tájékozódási pontjait,
nevetésében majd ott ragyog
lelkednek kedve, s a kerekedő ajkak mögött
ráncaid lesik bealkonyuló mosolyát,
mit szétmázol a tőled örökölt
aggodalom –

Szívében ugyanaz az akarat száguld,
lényében ugyanaz a feladás,
az ébredés  is ugyanaz, a tavasz jelei a fákon,
amikor először kapta el tekinteted,
már akkor tudtad, hogy csavargó lelked
néz vissza rád, ezért lesz majd otthontalan
ezen a világon…

*

Álmatlanság

fényhüllők kék ragyogása kísért
álmatlanságod végtelen deleje
lidércfény csap fel elmúlt éjszakákból
kéklő vizekben fodrozódsz vele
tekeredik létednek kötele
zsinór hurkolja szorosra a zsákot
kígyócsusszanás szívedben a perc
és köd szorítja össze a világot

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Szívből gratulálok nagyszerű verseidhez Ágota!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük