Kelár György: Megnyugvás

Nyughatatlan lelkem
cikázik bennem.
Múlt képei mint szédült
ringlispílek nyújtják csápjaikat,
Hegyes karmaikkal
megragadni akarnak,
azt hittem, már túl vagyok rajtuk.

Pedig kihaltam magamból,
vízkeresztség a sírom lett,
remény Szelleme az égig repített.
Profi lélekkufárok
rángatnak le onnan,
lajstromolják bűneimet,
kőtáblájuk nagyon kemény.

Nem kell az Ézsau lencséje,
Jákob létrájára állok,
hátamon viszem mindennapi
keresztemet és eszem kenyeremet,
pár korty bort iszom hozzá.
Csoda történik, ez az én
megváltó úrvacsorám.