Kiss-Teleki Rita versei

Csak engem…

lerágta rólam a húst,
a hajamat csomókban tépte,
elérte hogy gyűlöljem a napvilágot,
hogy megsemmisülten essek térdre…
a mélybe is palack nélkül engedett,
majd az utolsó pillanatban visszarántott,
azután kitörölt minden irigységet,
értelmetlen hiúságot,
és mire mindennel végzett…
végül is… látod? csak engem…
csak engem hagyott meg.

*

Mozdulatlanság

mint egy apró bogár –
aki hogy ne vegyék észre
rezdületlen marad –
úgy tartom bent a levegőt
és néhány másodperc alatt
szétárad bennem a végtelen,
én leszek az idő
és bennem torpan meg a világ,
majd rám hajol
egy súlytalan sötétség…
én ezt tanultam tőled,
mozdulatlanság

*

Velem lélegzel

Mindig nagyobbat gondolsz rólam…
pedig én csak a bajomtól lettem
érzelmesebb,
néha az egész világom széthullóban,
és magadra ne vedd –
de ha egy féltő ölelésbe
rögtön be is zárod,
én néhány gondolattal később
úgyis megölelem a boldogtalanságot.

Ám ha fojtón ébred a reggel,
és én nem kellek már magamnak se,
te itt vagy… velem lélegzel,
mintha semmi baj se lenne.

*Első közlés

©Koncz Csaba – Diadalív 2005

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük