Lipp Márta versei

béke

a torkomban dobogott
hányszor Istenem mindig
kisegített a lélegzetem egy kis
oxigénhiány jót tesz az előtérben
kizökkenthetetlen tompaság a háttérben
már öntudat cikázik fogod
a kezem átjár a nem egyedülvalóság
velem vagy nem véthetem el
roppant nyugalom száll rám

*

Profán

Miért kell sírni az embernek
ha egyszer örül ez talán
olyan mint az ásítás állítólag
hűti az agyat ha már
kibírhatatlan a szívet
meg a zokogás jegeli ha
túlspirázza magát az örömteli
fájdalom közte jön végül is
tompa láz a sírás mint az
ásítás az élet megy tovább ki
s be sodorja magát.

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Te volnál? Szólj, ha gondolod. Vince

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük