Márkus László: Napló a mának – Gondolatok Mórotz Krisztina új kötetéről

Könyvet kézbe venni jó dolog. Egy ismerős költő új kötetét kézbe venni öröm. Mórotz Krisztina Krisztina, hol a te utad? című kötete érdekes szerkezetével ragadott magával. A kötetben szereplő versek, prózák és önvallomások vibráló váltakozása újszerű megközelítését nyújtja a világ dolgainak.  Fentiekből fakadóan nehéz lenne pontosabban besorolni a kötetet bármelyik múfajba is, ezért adtam gondolataimnak a Napló a mának címet. Krisztina írásai naplószerűen váltakoznak benne, szakítva a hagyományokkal, hogy egy kötetben elkülönítve kellene kezelni a lírát és epikát.

Krisztina, hol a te utad? – teszi fel a költő a kérdést, hogy azután a kötetben rögtön meg is próbálja megválaszolni, bár a válasz nem olyan egyszerű, hogy egyetlen vers kielégíthesse kíváncsiságunkat. A könyvben található versek meglehetősen tömörek a bennük szárnyaló gondolatok ellenére is. Krisztina keresi kutatja, boncolgatja az élet értelmét, ismerőseinek, barátainak, szeretteinek jellemét – no, nem a kifejezés fellengzős, pejoratív értelmezése szerint, hanem sajátos, mégis az egész köteten átívelő egyedi stílusban.

Krisztina, hol a te utad?

Feszül a lét
benne az élet a tétel minden este
újra és újra félem jól hallod
két hangszerem zongora hegedű
ruhasuhogás türkiz bársonytánc
nehéz bordó selymek lüktetése
metamorfózissá alakuló Hold
kővé doveri fehér kővé dermedt
kóchegedűm vigyori sétáló idő
tündedal utamon sírni zokogni kell
negyedekre üt egészet az óra
akár az anyák vásott kölkeikre
a félhangokkal nem bírok vissza
vonhatatlanul zongorista lettem
érzem a ritmust keményen ütöm
ütni akarom
mit érdekelsz sors hogy komponálsz
két hangszeren két arcom hazug
szél hátán megjelenik a varázsló
kezében cukorsüveggé válik a pálca
fehér papíron kottázott jelek
áthúzott káromlások hamis kompozíciók
minden előzmény érvénytelenítve

megsárgult papíron álmok látomások
a zöld hold rizsfogával cigányosan nevet
Chagall képén láttam a múltkor ilyet
és bolondul nevet ringyó szemében könny
vastag bőr a sarkán ki tudja mikor áztatta
spirálisan földbe ájult diólevél tánc
Krisztina hol a te utad?
azon lépkedek kezemben a tegnapi nappal
gyűrt papírok törésvonalaiban stigmáim
Mózes hatodik könyve zsírpapírra írva
Villont kajánul idéző izzadságpatak
deszkák diszkrét cseresznyeszínébe
lassan csendesülő monológgá váltan

Merre jársz önmagadban?

Kipróbáltam akár a költő sétálni síkon hegyen
haikukat írni de érdekesebbek a rönkök
zsebemben almák iszonyú a hőség

mindenhol legyek a kislányt mindez nem zavarta

a bogár ami a kék fűben mezítláb mászott
útbaigazított a kocsmánál balra fordulj
ha eltévedsz akkor ott a nagy harapós kutya
Eltévedni önmagamban szoktam

Kísért a férfiak arca mindegyik más
a napfény hozott nem tudtalak jól szeretni
rajongtam nem voltam számító okos nő
és a koszos papírjaimat elolvasták levelek
pergő zöld diólevelek mint az őrült téptem
Abelard jutott eszembe Heloison röhögtem
komédia minden színház
csak tapsolni kell

Eszter Kriszti Árpád hogy is hívnak benneteket?
lilaakác lógott az erkélyről tömött fürtökben
fekete-fehér kép az akkor egyszerű szép volt
ahogy tollasozok úszok sírok az udvaron
gyöngyöket utáltam ha nem értették Krisztinát
ködbedermedt Istenek a bennem lévő nőt
kocsonyában citromkarikával sivító malac
zöld-sárga zöld sárga kígyónak bőrháza
Nem kell szerepjáték sem pálcika emberek
miénk a Guernica vászna hátadon világol a Hold
nem tudom lezárni a sorokat pedig nem bonyolult
nem értem utam végére örök vándorrá lettem
poros utak füveit faggatom: mit láttok bennem?
állok a parton nézem a folyót virágot rágcsálok

Legnagyobb magány a madáretető nyáron
borostyán lóval arra baktatok
leszedem

Tudom, nem szokás egy recenzióban teljes verset idézni, pláne nem az elején. Azért idéztem meg  a  kötet címadó versét, mert jól példázza Mórotz Krisztina öntudatos egyéniségét, stílusát, a nagyvilághoz való én-központú viszonyulását. Minden valamirevaló művészlélek érzékeny környezetére, a vele kapcsolatba kerülő emberi lelkek rezonanciájára. Fokozottan jellemző ez Krisztina ebben a kötetben publikált írásaira. Szókimondása, merész és meghökkentő képzelettársításai, olykor igencsak egyedi szófordulatai folyamatosan fenntartják az olvasó érdeklődését.

E naplószerű írásmű négy fejezete, négy különböző mikrovilágba kalauzol el bennünket. A meglehetősen jól összeválogatott írásokból kialakult összkép, az azóta már elhunyt Nyírfalvi Károly és tőle a stafétabotot átvevő Szokolay Zoltán szakértelmét tükrözi.  Jó érzékkel nyúltak a beválogatásra kerülő anyaghoz, hogy azok tükrözzék a szerző megtapasztalásait, álmait és vágyait egyaránt. A MAGÁNYTÖVISEK, a SZÖCSKEFÖLDJE, a TULIP és a TITKOS ESTÉK fejezetek versei és prózai írásai ugyan a mának íródtak, de ez nem jelenti azt, hogy nem a jövőnek szólnak. Jól megférnek bennük valami sajátságos társbérletben – akad-e még valaki, aki ismeri ezt a  kifejezést? – a múlt esszenciái, a jelen lenyomatai és a jövő vágyai egyaránt.

Ha valamit egyáltalán a szerző szemére lehet vetni, az mindössze annyi, hogy hiányolom a könnyed, játékos stílust a kötetbe került válogatásból. Valamennyi vers és széppróza vaskos, olykor nyers szókimondással szegezi a világnak a költőt foglalkoztató kérdéseket, a bennük megfogalmazódó felvetéseket. Mondanivalójuk továbbgondolásra ösztönzi az olvasót, akár akar velük azonosulni, akár nem.

Egy recenziónak nem tiszte és nem is lehet feladata mélyreható elemzésekkel, elvont, időnként öncélú gondolatfutamokkal boncolgatni a szerző egyéniségét. Ezt meghagyom a tőlem értőbb, szakképzettebb ítészeknek. Én csupán annyit vállalok, hogy felhívjam a Tisztelt Nagyérdemű figyelmét, hogy megjelent egy könyv, amely egyedi hangvételével, merész képzettársításaival, életízű, mégis meghökkentő szófordulataival tárja elénk egy érzékeny ember érzelemvilágát egy adott korban, egy meglehetősen vegyes megítélésű társadalmi miliőben. Abban bizonyos vagyok, hogy aki kézbe veszi Mórotz Krisztina Krisztina, hol a te utad? című kötetét, nem megy el mellette szó nélkül, mert nyomot hagy benne…

Mórotz Krisztina: Krisztina, hol a te utad?
Puhakötés, 92 oldal
Szerkesztette Nyírfalvi Károly és Szokolay Zoltán
Borítóterv: Kozák Márton
Kiadó: Írmag Könyvkuckó 2017

 

2 hozzászólás

  1. Ez a borító iszonyú béna… vagy középen legyen a szöveg, vagy balra, vagy jobbra, akár függőlegesen, de ez a “középre akartam, de nincs szemmértékem” nagyon bugyuta, amatőr hatást kelt. Mintha a költő valamelyik ismerősét bízta volna meg a tervezéssel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük