Márkus László versei

új dalnok dukál

elnémult dalnok
húrtalan hegedű
megsárgult kotta
a múlt
ne várd tőle
hogy jövőt regöljön
a mában
hogy meghallják a dalt
új kotta
új hegedű
új dalnok dukál

*

közeleg a nap

közeleg a nap amikor teremtőm elé állva
számot kell adnom magamba szállva
mit miért pont úgy ahogy tettem a világban
régebben olykor piásan
mentegetőzni utólag nem lehet
ő kendőzetlenül látja lelkemet
ha számomra utolsót üt az óra
nyugodt szívvel hanyatlok a porba
bár tengernyi a bűnöm
nem bántam meg semmit
hisz mindig jobb akartam lenni
nem takarózhatom azzal
én nem ilyen érát akartam
beleszülettem
beleszürkültem
cinkosává lettem a kornak
némán megbújva
együtt lapítva a többivel
meneteltem a semmibe
mint mindenki más
én is üres zsebbel indulok utamra
mennybe vagy pokolba
eldöntetik majd hamar
a mindenható tudja mit akar

*

rontott szöveg

sorsom rontott szöveg
központozás nélküli szóhalmaz
mit egyedül mormolok
elnyomja
az egyenszürke tömeg
monoton kántálása
bár olykor kihallik belőle egy egy jó sor
mit felkap a szél
messzi viszi
ám végül feneketlen kútba veti
kiherélt ábrándjaim kupacára

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük