Molnár János versei

A világ rendje

Egy újabb dög megint
a nyakamba,
nem mintha sok
baj lenne velük.
Összerántja őket a félelem,
megérzi mind,
hogy nincs mit tenni,
lázadni nem érdemes.

Az utcánál a
sintértelep sem hidegebb,
majdnem egyre megy.
Három hét itt, míg senkit
nem keres senki sem,
aztán nyom nélkül tűnnek el,
nem hiányoznak
ezek senkinek.

Végül is, könnyű meló,
nem panaszkodom.
Jó érzés az is,
hogy a világnak jót teszek,
míg te a reménytelen posztjaid
osztod érzelegve, itt egy ásó
a fejbe és mindenki
túl van mindenen.

*

Elmerengve

A perceink, akár a Duna fodrai,
úgy tűnnek tova, melyek mind
ugyanott felbukkannak újra
meg újra, de soha nem ugyanaz.

A partról elnézve csupa illúzió
ez a nagy folyam, ahogy folyton
búcsúzik tőled, de te vagy az, aki
egyre sodródik, és nem elmarad.

Mert mi valamit vagy valakit mindig
otthagyunk, hova már többé vissza nem
léphetünk, és elhagyatottá leszünk, és
keserűvé lesz szánkban a mi kenyerünk.

A felhajtott borban az igazság, amiből
magunknak itt újból nem tölthetünk,
de amíg elménk az ízét őrzi, vágyni
fogjuk és féljük, amit el nem vihetünk.

A napba néztünk új Istent keresve, ezért
most hányódunk tárgyak és vágyak közt
vakon, a soha nem volt, földi paradicsomot
siratva, hajótöröttként, idegen partokon.

Ott állsz, ahol a fényt és a levegőt meg
nem markolhatod, az élet egy álom,
ami valami felé mindig menekül, mert
ha elfognád, megölnéd ez örök harmóniát.

Ezért lásd, a lét magzatvizének burkát
körbeöleli kezdet és vég, az utadon
csillagod szerint így bármerre fordulj,
csakis arra tarthatsz, ahonnét jöttél!

*

Én Istenem

Lásd, az én Istenem hallgat!
Ennél hitelesebb jel nem kell.
Ami valahány ezer éven át nem
torzulhatott, ezért félre sem
érthetem, hogy férgeken itt nem
azért járhatok, mert a teremtés
szemében különb vagyok,
csak ember.

Egyik felcímkézett lény a sokból,
aki azoknál még többet botol,
amiért pedig nem járhat nekem
több az összes többinél, aki él.

Ezért jó, ha tudod, amióta a
gyártósorról lejöttél barátom,
Istennek veled semmi dolga már!

Hát be ne beszéld magadnak se
senki másnak, de főleg, ne tévesszed
össze őt a lelkiismereteddel,
amit ha netán gyötört, az ő nevében
mindig is át meg átírtál te magad,
a széljárás szerint, kedvedre…

©Sándor Edit: Örvény – 2020