Nászta Katalin versei

Egy asszony kétségei

1.
hibernált állapotban éltem
huszonvalahány évig
ma a köldököm nézem
ami nem változik
körülöttem mindenki
a sajátját látja benne
végesek látóköreink
ránkhúzták a redőnyöket
nem szüremkedik be
sehonnan fény
tengeralattjárókká váltunk
vajon kopoltyúink
emlékeznek még
mi a funkciójuk?

2.
Uram, azt hittem, meghallgatsz, és megtérnek szeretteim
de azt írtad, mit tudhatom, ha megmenthetem
akkor miért mondtad, tőled bármit kérhetünk, megadod nekünk?
nem egyezik az akaratoddal? – De.
vagy nincs itt az ideje? – De.
vagy nem tértem meg én sem? – De.
és a többiek sem? – De.
vagy ez a próba ideje? – Is.
miért hagytál ekkora tudatlanságban? – Csak.
Jónás és Sámson jelei ezek számomra? – Lehet.
vagy előre tudtad, hogy nem fogom kibírni a várakozást? – Kibírod.
üres felettem az ég? – Dehogy.
üres alattam a föld?- Ugyan!
üres vagyok én is? – Egyáltalán.

3.
Tölts be önmagaddal
hogy súlyom legyen
ne fújjon el a szél
az a szél
az a szél

2016-09-19 – 2017-05-06

*

nemcsak az idő

rakódik egymásra bennünk
hazugságaink is megülnek
napjaink drótszálain
mint a verebek
éktelenkednek
nem kedvesek
rozsdás huzalaik
alatt meghajlunk
arcunkon szárítkozik
a szemérmetlen
kifeszült
hamis
csend

2017-04-11

*

Temethetetlen

szeretlek fiaim apátokat is
ha engedi bár vádolt
nehéz volt neki
azért velem mégis
ki tudott tartani

a valóság felszakad
követeli a jusst
mikor téged kér számon
vigyázz hogy el ne fuss
jobb kivárni amíg lezajlik az ár
elviszi majd a szennyest
marad a pőre táj
s mikor feljön a nap
a béna – új sarj nő
a földbe döngölt magból
az eltemetettből
ó
ráncos képemre
fintor igyekszik most
ezzé csúnyul a mosoly
reményképű örömsor
temethetetlen
holt

*Első közlés

2 hozzászólás

  1. Döbbenetesen jó versek! Gratulálok. Mélyen megérintett.

Comments are closed.