Oberczián Géza: Repülő

Szokatlan energiával lépett ki a kapun. Jó kedve volt. Madarat lehetett volna fogatni vele.

Ritka pillanat ez, ő is tudta, ezért igyekezett kihasználni az alkalmat. Lendületesen lépkedett, közben lassan, minden apró eseményt külön kiélvezve gondolt vissza az előző estére, éjszakára. Megtörtént! Annyi szégyenlős ügyetlenkedés és visszahúzódás után valahára megtörtént! Barátnője lett, sőt, szeretője! Dagadt a melle a büszkeségtől. Harmincöt éves korára már-már lemondott róla, hogy ez megtörténhet.

A kereszteződésben rádudált egy autó. Ijedten összerezzent, mint máskor is, ha hirtelen szólnak hozzá, ám mégis, most magabiztos, laza mozdulattal legyintett a kiabáló sofőrre. Mostmár minden másképp lesz, gondolta. Erős vagyok, határozott, legyőzhetetlen. Engem ezentúl nem használhat ki senki, se az anyám, se a főnököm, se más! Megkövetelem, ami nekem jár, meglátják, megváltozom! Szép az élet!

Ezúttal el is hitte.

A belvárosi forgatagban meglátott egy madarat. Nem tudta, milyen fajta, nem ismerte őket. Kicsi volt és szürke, ránézésre jelentéktelen, színe alig különbözött az aszfalttól. Azonban tudta, ha kedve van, azonnal elrepül. Felemelkedik, el a fojtó városi porból, a röghöz kötő nehézkedéstől. Milyen jó neki, gondolta. Szabadon fenn a magasban, ez az igazi élet.

Hirtelen úgy érezte, meg tudja tenni. Fel tud szállni, repülni, szárnyalni a széllel. Szórakozottan szökkent egyet, és fent is volt.

Csüngött a járda fölött, mint akit odaakasztottak. Fogalma sem volt, mit kéne csinálnia. Elrepülhetne a munkahelyére, akkor ma biztos nem késne el, és nem gúnyolódna rajta a főnöke, ráadásul a kollégái sem nevetgélnének a háta mögött. Vagy talán leereszkedhetne, de hogyan? Ideges lett, szíve a torkában dobogott. Kényelmetlenül feszengett, próbálta összehúzni magát, meg ne lássák lentről. Addig fészkelődött, míg valahogy vízszintesbe hozta magát, kitárta karjait, mintha medencében lebegne, hátha attól biztonságosabb lesz. Félt. Emelet magasan úszott, alatta gyanútlan járókelők igyekeztek munkába, őt észre sem vették. Felnézett, ekkor megindult felfelé, gyorsabban, mint egy lift. Hirtelen a négyemeletes ház teteje fölött repkedett, mindig arra, amerre a fejét fordította. Majdnem nekiütközött egy kéménynek. Elkanyarodott, kivágódott az utca fölé, megszédült az alatta feltáruló mélységtől. Mindig is tériszonya volt. Lepillantott, azonnal zuhanni kezdett. Egyenesbe hozta magát, tehetetlenül elrepült a ház előtt, ahonnan néhány perce kilépett. A második emeleti ablakban észrevette a lányt, a szerelmét, akivel az éjszakát töltötte. Próbált megállni, vagy legalább lassítani, beintegetni az ablakon, beköszönni, lopni egy csókot, de alig tudott kitérni. A pánikszerű fordulójától így is betört az üveg. Látta a lány rémülettől kikerekedett szemét, és száját, ahogy sikolyra nyílik. A szilánkok beterítették a szobát, a vádlija vérzett. A lány egy keze ügyébe kerülő vázát hajított utána és mérgesen kiabált.

Lihegve ült egy kis terecskén, nem emlékezett, hogy került oda. Előtte jelentéktelennek látszó kis madár ugrált, csőrével próbált felkapni valamit. Ingerülten felé rúgott, a fájdalomtól felszisszent. Hát nem álom volt, gondolta. A madár nem törődött vele, lassan odébb ugrált.

Az órájára pillantott, megcsóválta a fejét. Felcihelődött, bicegve indult a munkahelye felé. Megállt, tétován szökkent egyet, de azonnal visszahuppant, a sebe lüktetett. Nem próbálta meg többször.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük