Oláh Tamás versei

Kilépve a fénybe

Verseket teremtő órák
őszülő árnyain lépkedek,
kitakart arcú, delelő Napkorong,
[1] az apám, szeme
a
Világ tükre,
az
ég Istennője, Mut[2]
a
kegyes anyám,
vigyáz  rám.
A
hajnal bánata,
a sápadt Hold kíséri utamat,
szeretőim a bolygók,
velem róják végtelen köreiket,
barátaim a félénk csillagok,
testvéretek vagyok,
szótlanul várom, hogy
szemetekbe nézhessek.
Áradjon körém az ünnep lángja,
a legtisztább égi-forrás
szálló csendje,
hogy átjárjon éltető ereje,
hogy lehessek egyé égve
hozzátok hasonló,
és láthassak ezentúl
ugyanúgy, mint Ti.
Tekintsetek rám
könyörülettel!
Utam végén,
testem földi bűneit,
áruló anyagait
elhagyva érezzem
az édes fény gyönyörét.
Apassza el könnyeimet
Neftis[3], mikor  megpillantom
Földön maradt
mozdulatlan testem.
Húzzátok szét előttem
a kék-héj boltozatát,
tárjátok fel Nut[4] csábító öblét,
hogy a kozmosz
szelíd dalát hallgatva
arcomról leváljon minden álca,
hogy magamhoz ölelhessem
bűntelen szellemem.
Sugarak kévéi közt
szóljatok szeretettel
megtisztult képemhez,
susogjatok fülembe
varázsszavakat,
írjátok rám Maat[5]
hívő lázban
születő igazságának törvényeit.
Mérhetetlen magasság lakói,
Ti mind, tápláljatok,
vezessetek
az álló holnapba,
hogy színe elé lépve
méltón köszönthessem
a jóságos Osirist[6],
az Örökkévalóság Mesterét.
Nélkületek a végső csend
tengerén hányódnék
temetetlenül, vagy
maradnék elmosódó orom
egy hunyt hegyen,
rőt harag fogai közt
morzsálódó kődarab,
szétfújt verssorokkal
kavargó porszem…

————————————————————————————————————————————–

[1] Ré a Napisten az ókori egyiptomi mitológiában, alakjához fűződő mítosz szerint könnyeiből teremtődtek az emberek.

[2] Mut az ég Istenasszonya.

[3] Neftis „A Ház Úrnője az ókori egyiptomi mitológiában Nut és Geb negyedik gyermeke (Izis, Oziris, és Seth húga és felesége), Ámon-Re dédunokája. Alakja a halálközeli élményt testesíti meg.

[4] Nut az égbolt istenasszonya, a napistennek Rének az anyja.

[5] Maat a törvény és az igazság istennője.

[6] Osiris a túlvilág istene, az elhunytak könyörületes bírája, az alvilág életet adó ura.

 

* * *

 

Tintapacák

Pacát ejtve egy fehér lapra,
majd félbehajtva, és újra
szétnyitva a szétkenődött
tinta, a vonal két oldalán
iker-képet ad.
Nézd meg jól, és sorold
mit mond neked!

Ahogy a felhőben is meglátsz
sok furcsa állatot,
egy tevét, vagy egy cethalat,1
a tintafolt is mikor felszólít,
szavakat súg neked,
és ha kimondod,
magadról vallasz.
Ott egy kecske éppen
egy vadállat elől menekül,
lehet félsz valamitől,
az meg akár egy röntgenkép olyan,
nem szeretnéd,
ha nyelvet öltő titkodat megismernék,
a másikon a hajnal ölelő karja nő
a hegyek köré, mutatja békében élsz,
két bennszülött papnő táncot jár,
valaki csábít, s nem tudsz ellenállni,
a folt most megmozdul, s mit látsz:
mint elfelejtetnek hitt
„szív-viszony” az idődből,
téged hív
csodára nevelő2 fiatal anyád,
egy lepke a bábjából vígan kitör,
repülnél, de két lábad a földön,
mintha túlvilági jelet lesnél
a vén csibész kabátja,
mint denevér lóg a sötét sarokban,
ni csak egy szamár baktat
egy lanyha délutáni erdei úton,
butaságod gyűrűzik éveidre,
felhőkarcoló emelkedik
a Metropolis fölé, felülről a város
egy göcsörtös asztallap,
ez talán egy találka órán
a Fiastyúk és a teli Hold, látom már,
az égen virít, s azok ott
a hunyorgó csillagok,
egy furcsa lény az ajtón kopog,
egy kéz nyúl a selymes rés közé,
az meg a mérges vulkán,
a tűz most tör elő,
menekül a madárhad,
a fákon majmok hintáznak,
csontok, grimaszoló fintorok,
táncra kelt sírok,
a felidézett képekben ott lapul
emlék, tilalom…

…kíváncsi vagy önmagadra,
mutatom a táblákat sorban,
s alvó tudatodból
kiröppenő szavaid láncolata,
mint a feltámadó szél, mikor
a fák bujkáló leveleinek
fonákját mutatja,
feltárul igazi éned,
akár a hulló őszi rózsa
rejtegetett halvány szirma,
s féltett maszkod alól kivilágol
kivagy valójában3.

————————————————————————————————————————————–

  1. Utalás Shakespeare Hamlet című tragédiájára (Arany János fordítása)
  2. Kosztolányi Dezső: Énekek éneke
  3. Világszerte a legelterjedtebben használt projektív teszt a Rorschach-próba.