Rejtő Gábor versei

Szakrament

Mit nem adnék érte
ha lábam földig érne
torkom nem szorulna
lenne bennem szufla.
Mit nem adnék érte
a sorsom, ha kímélne
s tovább nem pofozna
nem zárna dobozba.
Egyszer fent, egyszer lent
csak tudnám az Isten
milyen szakra ment.
Mit nem adnék érte
hogy ne menjünk lépre
a sok iszony-viszályba’
nem esnénk pofára.

Mit nem adnék érte
hogy ne menjünk félre.
S húzzon el – mer’ mérne
az, ki másból élne.
Egyszer fent, egyszer lent
csak tudnám az Isten
milyen szakra ment.
Mit nem adnék érte
ha kezem az égig érne
lelökném trónusáról
uralkodjék Ámor!
Mit nem adnék érte
ha nem taposnánk sárba
és hívnánk azt, ki másképp…
közös álmodásra.

Mit nem adnék érte
ha szívünk összeérne
s átölelne végre:
a rémálomnak vége

Egyszer fent, egyszer lent
csak tudnám az Isten
milyen szakra ment.

* * *

Kómás

Feltámadok olykor
hébe-hóba
ha szünetet tart épp
a kóma.
Lássátok
az milyen lehet
ha egyszerre
gyűlöl, szeret
az, akit már
eltemetett
hamis ima.
Múltból tákolt
koporsóba’
élő halott ;
SáTáN, iSTeN
együtt vagyok.

* * *

Tábornok úr!

Tábornok úr, adjon egy kis tüzet
zord időkben ez is melegít.
Igyunk meg a kanapén egy felest
és mondja ki, ha akarja, a nevét.
Nekem az kéne, hogy legyen kicsit laza
ne feszítse túlon túl a húrt!
A parancsszónál szebb a Hattyúk tava
és kerülje a sok kigyúrt mogult.
Tábornok úr amíg maga nyomul
s pirosba megy át az orra hegye
pár sarokra gyűlik már a tömeg
jaj de cuki ez az anyajegye!
Tábornokom növesszen kis szakált
az cirógat és izgató-csikis.
És ha kell, hát rúgja fel a szabályt
az igazságot szolgálja csakis!

Nekem az kéne, hogy álljon, mint a cövek
verőfényben, éjnek idején.
Nekem az kéne, hogy nyújtson bátran kezet
ha zokognak a város peremén.
Nekem az kéne, hogy ne adja fel soha
de hisz maga, nem is olyan legény.
Még akkor sem, ha belepi a moha
a lelkekben még pislákol a remény.
Nekem az kéne, hogy legyen velem kemény
nem kell hozzá a sok lila szöveg.
Nekem az kéne, hogy ne lövessen közénk
Tábornok úr úr, ezt kérem, ha szeret.
Tábornok úr, drága kis katonám
morog a nép, vihar közelít.
Ne legyen hát minden lében kanál
húzni fogja az elit a belit.

Tábornokom ha a legfőb hadúr
kardot ránt, itt kövesse őt
jobb lesz, ha a kanapémon vadul
és a közös élményt tartja szeme előtt.

*
Tábornok úr, szüntesse a tüzet!
Hegyén-hátán a sok a karmolás.
De ne feledje, hogy majd mivel fizet
az élet néha csak egy tollvonás…

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük