Rusai Márta: A csodálatra méltó ember

Kora hajnal volt. Munkába menet útba ejtettem a kis város szupermarkettét és ezt a szívmelengető történetet ott adta nekem a sors grátiszba. Töprengve róttam utam a polcóriások között, azon gondolkodva, mit kellene ma enni. Amolyan kényszer étkezés, otthon nem gondoskodtam magamról, ez a lehetőség maradt. Az idő szűkös a válogatáshoz. Az áruházban csábító, friss péksütemény illat lengedezett, oda igyekeztem. Mindennap ugyanazok a termékek, rendszerint ugyanazon a helyen. Papírzacskóba tettem két sajtos croissant, majd siettem a tejtermékekhez, a megszokott dobozos kakaóért. Hajnal volt. Egészen kihaltnak tűnt az áruház, lézengő emberek a tágas sorok között, ám tömörödtek a kasszánál. Csak három pénztár működött, ami éppen elég, hogy el ne késsek, de ne az akaratom szerint haladjak. Egymásra várva, unott, álmos arccal, tyúklépésben haladtunk lassacskán előbbre. A mellettem lévő sort pásztáztam. A lehetőségek mindig a választásban rejlenek, vajon jobban jártam volna, ha odasorakozok? A pénztárnál egy egyszerű idős asszonyka összeszedett termékei csúsztak át éppen a vonalkód olvasón, mögötte két férfi állt. Ők a telefonjaik híreiben merültek el mélységesen. Odébb egy fiatal pár következett, egy toporgó hölgy, aki a retikülje alatt türelmetlenül cserélgette karjait. Rajtuk túl még jó pár személy. Kisvártatva a pénztáros nő fülsértő, diszkant hangon elkiáltotta magát.
Ez a pénz édes-kevés. Mit vonjak vissza?
A kasszáknál sorakozó vásárlók mind odanéztek. A csomagoló fémasztalon állt egy kiló liszt, egy élesztő, egy üveg meggybefőtt és egy nagy táblás milka csokoládé. Az nénike zavarba jött, a szégyenérzet kipirosította a barázdás arcát. Ujjait tördelte. A pénztáros nő, a feltupírozott hajú neuraszténiás beteg, újra harsogott.
Na? Mit vonhatok vissza? Javasolnám a csokoládét és az élesztőt, a többire éppen futja a pénze – állapította meg gúnyos grimasszal.
Kérem, semmit ne vonjon vissza az idős hölgytől – szólt a sorból egy férfi arisztokratikus kiejtéssel.
Kopott, seszínű hosszú kabátjában lehajolt a kosaráért és előre ment. Szelíd melegséggel rámosolygott a pironkodó asszonykára.
Egyet se féljen még engem lát – nyugtatta a nénit. Megfogta az öreg kezeket, aszott bőrön barna foltocskák árulkodtak a történelmi időről, majd folytatta mondandóját.
Istenem ezek az áldott kezek, valamikor nagyon erősek voltak, mára elgyengültek, ám erősen, és gyengén is csak adtak, és adni vágynak. Az unokáit várja ugye jól gondolom?
Igen – szólt csendesen és sírva fakadt.
Hány unokája van a néninek?
Három. Két kis fiú és egy kis lány. Nagyon szépek és okos gyerekek – szipogott és szemeit törölgette.
Ne vonja vissza hölgyem a milka csokit, hanem tegyen mellé még kettőt. Aztán itt van még két kiló mandarin és két kiló banán, kérem ezt is vigye el nekik, hagy örüljenek – a kosarából átadta a pénztáros nőnek.
Kérem számolja hozzá még a reggelim is, mindent én fizetek egyben.
Meggyes pitét tetszik sütni a gyerkőcöknek?
Igen – ragyogott fel az arca. Nagyon szeretik, frissen, melegen.
Az én drága, megboldogult nagymamám is, de sokat sütött nekem. Egyszerű receptje volt, de olyan finomat azóta se ettem. Még jól emlékszem rá, ahogy feltárta nekem és rám bízta kincstárának titkait. Én akkor nagyon elszomorodtam. Sehol nem láttam aranyat, gyémántot, se igazgyöngyöket, csak befőttes üvegeben lekvárokat és gyümölcsöket. Gondoltam is én akkor, hát nem valami gazdag kincstára van a mamának. Halála után leltem rá a hatalmas kincsre, a pótolhatatlan drágaságra, ami akkor is ott volt, csak nem a polcokon. Őbenne volt, az áldott, meleg, jóságos szíve. S abból mindig sütött egy darabkát a meggyes pitébe.
Elvette az asszonytól a csíkos bevásárló szatyrot, belepakolta a meggybefőttet, az élesztőt, a kiló lisztet, a gyümölcsöket és a csokoládékat, aztán átnyújtotta a néninek.
Köszönöm szépen -mondta meghatódva a jóság melegétől- áldja meg az isten az arany szívét. Elárulom a lakcímem, ha megígéri, hogy eljön hozzánk egy darabka pitére. Én még emlékszem arra az egyszerű titkos receptre.
Óh! Ezer örömmel – mosolygott rá a csodálatra méltó férfi.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük