Rusai Márta: Kurázsi nélkül

Nincs annál keservesebb, mint a saját gondolataink fogságában tengődni, akár egy búvalbélelt lelenc gyerek – töpreng a benne élő rossz érzésről. Sugallatok jönnek, szállnak felé, mintha a nagy isten akarná személyesen kiszabadítani a cellájából. Tudja, hogy senkire nem számíthat, senki nem oldja meg helyette, senki a kis ujját sem mozdítja, hogy neki jobb legyen. Őszinte gondolatait papírra veti. Alaposan, részletesen kifejteti álláspontját, elmondja benne érzelmeit, levezeti a sérelmeket. Majd sok-sok szeretlek-kel aláírja. Beteszi exszerelme elektronikus postafiókjába. Mielőtt elküldené újra átolvassa. Javítja a sorokat, hatásosabb szinonimákkal megváltoztat bizonyos szavakat, és akad, amiket kitöröl. Kisvártatva mondatokat tart fölöslegesnek, azokat is kitörli, mondván úgysem értené meg. Újra olvassa. A legutolsó felkiáltó jeltől hosszan rajta felejti a mutatóujját a backspace billentyűzeten.
– Teljesen felesleges, utoljára sem olvasta. Hiábavaló az igyekezet, csak bohócot csinálok magamból – dörmögi magában.


A sors a legnagyobb ínyenc, minden ízvarázsát megkóstoltatja az emberrel. S két személy, akik nem oly régen jókat nevetettek együtt, vártak egymásra, szerették egymást, később milyen vakharaggal tudnak elmenni egymás mellett. Idegeneknek színlelik magukat, pedig de nehéz jól játszani ezt a szerepet.
– Teljesen felesleges, biztosan most sem olvasná, bizonyosan szóra sem méltatna.
Hosszasan bámulta a kitörölt üzenet helyét. S elmélázott a gondolaton, hogy mennyivel gazdagabb történet játszódik le az emberen belül, mint kívül. Melyik lehet a valóságos? Az életünk, hangulatunk, napjaink megváltoztatására, a csodák megteremtésére minden feltétel adott. De minek, ha kevés a kurázsi.
Fejben lejátsszuk a fontos meccseket és a valóságban nem teszünk semmit. Biztatni kell magunkat, biztatni a gyengéket, biztatni egymást, ha célba akarunk érni.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük