Szentjánosi Csaba: Reggel

Futunk, visszük
a Nap olimpiai-lángját,
senki nem tudja,
de be vagyok tárazva betűkkel:
könyveket cipelek magammal,

a buszon, autóban, olyan sok
magányos arcú ember,
pedig az ég mindenkit elkísér,

napi munkánkért:
sportteljesítményünkért,
senki nem tapsol nekünk,
nem csodál minket,
csak a fűszálak drukkolnak
az út széléről
mindennapi Tour de Francunkhoz,

mire hazaérek reggel,
a fél lakótelep már elment dolgozni,
a parkoló-ínyében foghíjas autók fogsora,
csak a kisgyermekes Anyukák
emlékeztetnek gyermekkorom édességére,

a féktelen, vad idő elszabadul,
percei úgy lökdösik egymást,
mint pamplonai bikafuttatáskor a bikák,
gőzölög is a teám rendesen,
fújtat a teafőző,
kezemről leveszem
a társadalom kezének bilincsét,
és elmegyek fürödni egy verssel
valaki lelkébe…

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. “kezemről leveszem
    a társadalom kezének bilincsét,
    és elmegyek fürödni egy verssel
    valaki lelkébe…” Különleges versüzenet… Gratulálok szeretettel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük