Szirtes András: Temetéseim

…a fater azt mondta: – Úgyse jönnétek ki hozzám, így hát szétszóratta magát valami spricnis szerkezettel, valami sírhatnékos komolyzenére, két jólöltözött markos legény hozta ki az urnát, kértem is tőlük egy marékkal a faterból, de mondták már le van zárva előbb kellett volna szólni, így hát sorba állították a rokonságot, zártkörű temetés volt ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni, én kissé arrébb cövekeltem le a kamerámmal gondolván azért ezt rögzítem a naplómba, hisz megismételhetetlen pillanat, amint a fehéres hamu az okos kis fúvószerkezet által füstszerűen jött kifele fent egy posztamensről miközben szökőkútszerű vízsugár terítette szét jó magasra, vagy 5-10 méterre felment a fater maradéka, hogy aztán visszahulljon arra a pázsitra, ami már eléggé telített lehetett hisz óránként spricnizték ide a hullákat, gondoltam mennyivel praktikusabb, mint Auschwitz, biztosan német találmány….két konyakkal kibírtam valahogy bőgés nélkül, mert mégiscsak meghatódtam, végül is a faterról volt szó, hogy így ilyen alakban látom őt utoljára….

….a muter bezzeg a rabbi javaslatára, a kis 38 éves nyálas mesüge szerelmes volt anyámba, őt is az ujja köré csavarta az öreglány, szóval ő rendes ortodox zsidó temetésben részesült, nekem mint egyetlen életben lévő fiának kellett a rám szabott szerep szerint, magam sem értettem miért kiállnom oda a többiek elé, érthetetlen szavakat ismételgetve, amit az Amerikából hazánkba szakadt rabbi gyerek mormolt a fülembe mindig, meg ugrálnom, a sírhant körül szaladgálnom fel s alá, no mindegy neki volt ez az óhaja, én vittem be a tiszta fehér lepedőt és fel is ravatalozták, én nem csókoltam meg, mert megijedtem fájdalomtól eltorzult arcától, de a Zsuzsi a nővérem az igen, nem törődött az senkivel, szó szerint szájon csókolta a mutert, nem vehettem fel videóra pedig jó lett volna, de a húgom külön kérésére nem forgattam, mert ő meg nagyon felháborodott, hogy a mutert a halálos ágyán való vergődésében rögzítettem miközben kettesben maradtunk és a homlokára tettem a kezemet hogy hűsítsem és a filmekből ellesett módszer szerint kértem, pislantson egyet ha jólesik neki mert a fuldoklási ödémás utolsó rohamában már beszélni sem tudott, nagyon szenvedett szegény egy egész napot, 24 órát fuldoklott mielőtt kilehelte volna a lelkét, a hülye nővérek nem akartak neki morfiumot adni pedig kértem sőt unszolgattam nővéremet is nyomjon már egy tízest a zsebükbe hátha megszánják a mutert, de nem…..ez a fájdalomtól eltorzult arc merevedett rám a ravatalozón beleégett a retinámba, megint csak az auschwitzi képek jutottak eszembe, ahol ugye a muter lehúzott jó pár évet, ki is nyírták az egész családját csak ő úszta meg, hát a csókra nem futotta tőlem….aztán egy évig kézzel farigcsáltam egy jókora márványtáblába héber írásjelekkel az ő zsidó nevét Gittl Bat Deborah, no meg a zsidó naptár szerinti születési és elhalálozási évét…..aztán feltettük a sírjára egy év után, mert ugyebár előbb nem is lehet, de igaza volt a faternak a muterhoz sem járok ki igazán, inkább csak a szívemben hordom mindkettőjüket…..
…én nem is tudom, magamat a Dunába szórassam, vagy a kert végiben egy kis hantocska legyen felettem, a kutyáim mellett, fene se tudja mi a jobb tinektek?…..
….önpusztítókat úgysem szeretnek temetni sehol se…

…..temettem én a lányomat is Lilikét, 49 napig élt, koraszülött volt, inkubátorba tették, lélegeztető gép meg minden, szegényke olyan pirinyó volt alig 45 dekás, aztán meg gyulladás antibiotikumok, csutora a szájában, rossz volt látni ahogy drótok meg csövek lógtak ki belőle, minden nap bementünk hozzá az anyjával, volt hogy kétszer is, aztán a 49. napon már elfüggönyözték, de volt egy rés amin bekukucskáltam és kinyitotta a szemét és rám nézett szegényke a nagy barna szemivel, no ez a kép is örökre belesült a retinámba….no hát az irodában azt mondták ugye már a kilencvenes évek vadkapitalizmusa, hogy százezer forint ha vidéken akarom eltemetni, amúgy meg ha nincs pénzem bedarálják a többi közé oszt elégetik….hát vakargattam a fejemet honnan is szedjek össze százezret, akkoriban a fizum 4500,- forint volt rezsiben mint filmrendezőnek…hát ennek fele se tréfa, nem akarom, hogy csak úgy füst formájában névtelenül távozzon a más világra, mint az a hatmillió testvérem anno…így hát döntöttem, hajnali hatkor berontottam a proszektúrára, a kórboncnok csak hápogott, orra alá dugtam a gázpisztolyomat s mondtam neki kerítse elő a gyerekemet, mert az az én testem, én vérem, s bizony én ellopom őtet, aztán papírozza le valahogy, hogy elégette, mert ha nem hát azon nyomban orrba lövöm….elsápadt, de tette amit kell,hát előbányásztam hátizsákomból a kis koporsót amit még előző nap ütöttem össze….előhalásztam a fehér gyolcsingemet is amiben évekig szerepeltem a LENZ filmemben, abba burkoltam kis elványadt testecskéjét Lilinek, és óvatosan, gyengéden elhelyeztem a koporsóban…nem szegeltem ne csapjak zajt, hanem rendesen cukorspárgával körbekötöztem s belecsusszantottam a hátzsákba, már hajnalodott, a kórboncnok kezébe nyomtam egy üveg Kövidinkát (olcsó bor) meg egy ezrest, s mondtam Isten áldja aztán usgyi ki a kórházból, már szállingóztak befelé a melósok…a kapuőröknek nem tűnt fel nagyon amint melósruhában hurcolászok kifele valamit egy zsákban…kisurrantam hát s irány a kis bogárhátú, lenyomtam egymenetben 250 kilométert, mert Lilike anyjának kérésére a vidéki nagyszülők sírjáig mentünk…ott aztán előkaptam a kis gyalogsági ásómat s koppanásig kiástam a sírt egészen a nagymama koporsó fedeléig….szépen elhelyeztük Lilikét visszahantoltam s előkaptam a kis márványtáblát amibe még előző nap belefaragtam a nevét „Lilike”, arannyal futtattam a kimart részeket, …előkaptam az akkus ütve fúrómat, két furat a sírkőbe, tiplizés és szépen rézcsavarral felrögzítettem a táblácskát…gyertyát gyújtottunk sírtunk is, én inkább befelé könnyeztem meg….aztán letettem a kocsit, irány a kocsma és csak ittam, ittam, ittam az élet savát, borsát szótlanul….

Illusztráció: Erwin Blumenfeld

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük