TORTUGA Egy kőteknős szerenádja felveri a város porhullámait. Földre hullanak az angyalok összetörten fekszenek, de ő csak marad s majd lassan tovább mászik. * SZEMETEK szűkmarkúan mér az est tenyerem felfelé tartom, jéghideg testem föld s takaróm búzatáblák, a kevés csillag kitüntetésként fityeg, kukásautó zaja eszembe juttatja, hogy itt maradt,Tovább…

attól hogy a május gyilkos és belevirágzik szívedbe nem vagy soha egyedül viking külsejű angyalok tartják a föld ős oszlopait talpaid alatt bár a hegyek még föléd nőnek s lábaik a puszta rojtos szőnyegén kiáltásod mint millió madár fölreppen és utazik a kék színű ólomüvegen hol betekint az Öregkorú ésTovább…

hajnali eső tapsol csendes tócsák íriszén lassan égre néz s tükröt tart elénk ha holnap a háború tényleg véget ér, akkor, hogy fogjuk látni egymás tekintetét, hogy köszönünk romok felett, hol találkozunk a leomlott hidak helyett, a minden semmivé válhat, vagy bábeli magaslatig, de bárhogy is esik, majd maradjunk csendbenTovább…

az egyetlen az egyetlen út hozzád a várakozás az egyetlen értelmes nyelv a csend az egyetlen kapcsolat a távolság a láthatatlanság nem akadály * az ing volt nagy az ing volt nagy, vagy az ember összement kalapja alatt két szeme elveszett egy óriás szatyor benne minden lényeges mit az utcánTovább…

emlékszem padon ült egyedül és úgy havazott mintha az Északi-sark épp mellkasába költözött volna esett az elhagyott városligetre és akarta, hogy hulljon, szakadjon szüntelen, hogy a hó eltemesse örökre, vagy legalábbis míg sarjad az olvasztó tavasz felette írta a kristály alakú verseket melyek sapkájára, kabátjára, és mindent temetve ráestek moccant,Tovább…

Spaghetti alla bolognese con polpette di carne villán húsgombóccal ejt úgy rabul s a tészta vad kígyót csavar körém, ő a rém az ész vérvörös ködén lelkem tányéron, fejem szószba hull mint ménkű derült égből elárul, csömörtől kiguvadó szemgolyóm, s egy labda sok, e tál lett gyilkosom az asztalnál kiTovább…

még dajkáltam a csendet hálával telt ölembe s fölém hajolva egy lett gyermeke és öregje a vasbeton reggelnek az elefántok talpaival taposott esteknek rozsdás műholdak hamvában a szakállas reggel rózsaszínre festett ahogy álltam a hóban bal zoknim feslett s lábujjam nevettem de levettem végleg arcom a szomorúságról és csak pirosTovább…

Egy centi Láttam valahol az arcodat, csak nem ragyogtál ennyire, s vörösre festett az alkonyat szerelemtől épp egy centire. * Kilenc milliméter A torkolattűz úgy ragyogott, mint a város szürke egét hasító gyilkos hajnal, megölve egy lövéssel az éjt, elszökve reménytelen szavakkal.    

Ír a fán a levelek világoszöld erein a földre hullott gyümölcsök illatán kábultan táncol üzen a fénynek harmatcseppekbe gyűjti csendes sóhaját ezüsttel borítja s lassan perzseli mély feketére ha majd túl megy a kerítésen visszamosolyog s a vállára vett tarisznyájából kristálytiszta csókot dob.

Még nevetve rám néztél mielőtt a felhőkbe léptél könnyedén s éreztem vállamon nyugtató nyomát mindenható tenyerednek, hálából szőtt ruhám helye vércseppeidnek s tengernyi könnyed bennem sziklát repesztett. Utat hagytál szűket és néha durvát örök rabigát gyönyörűt de nem érzem súlyát. Nevetve rám néztél mikor láttad kosaramban a kenyérmorzsát s aTovább…