Rókaháti elvtárs iszonyatos haragra gerjedt: „- Hogy képzeled te, hogy oda szarj, ahonnan eszel? Mire mennél te a magad erejéből? Mi megláttuk benned a tehetséget, és felemeltünk. Lehetőséget adtunk, hogy sikeres költő lehess! És te belemarsz a kézbe, amely felemel? Magyarázkodnom kell miattad az elvtársaknak? Amíg én az irodalmi életbenTovább…

Vannak rettenetes erejű szerelmek, melyek valóságos égiháború módjára lepik meg az embert. Jaj annak, aki egy ilyen viharba kerül, s mindenféle védőeszköz nélkül kénytelen átélni a rátörő, földindulásszerű érzelmeket. Az ember iszonyatos módon félni kezd, mikor rájön, hogy egész lényében meztelen, lásd a túlontúl túl is ismert édenkerti történetet… AztTovább…

Úgy vélem (és nemcsak az aktuális járványhelyzet miatt), nehezen cáfolható tény, hogy az élet legáltalánosabb jellege, közös vonása, bárhol is éljen valaki a földön, ma is a szenvedés. A szenvedés mélyén, annak okaként pedig – minden ámítás ellenére – egy olyan káprázat, tévhit vagy érzékcsalódás áll, amely rendre megakadályozza, hogyTovább…

Álmában álmélkodik, hát ilyen egy másik életet leélni? Mintha egy forrás tört volna föl, beszél, maga se tudja mit, és értik, sőt megkönnyezik a szavait. Vaktöltényt használ, mégis véresek a lőlapok. Ez barokkos túlzás és persze perzsa pompa, de mégis van, mint a délibáb, vagy mint a kétely aranymérlege: mindkétTovább…

Ecetfa Tűzfalak tövében, gangos házak szűk udvarán, csorbult kockakövek között is megveti gyökerét, él, s az élni-akarás diadalával küzdi le az embervilág magátsebző ártalmait. Az idő élettelent és élőt vegyítve múlik, vedlett vakolat-ruhája alatt sápad a ház, a lakók éveiket vesztve vénülnek, míg az ecetfa évszakokon át őrzi lényegét, csendbenTovább…

Mosoly albuma Nem itt, és nem most, ha nem lehet. Ne félj, már tudom az illemet. Amikor és ahol engeded, szó helyett elég majd intened. Hol voltál, hol nem, ott leszek, hol egymás múltját lapozzuk végig. Hol idegen arcok, gyerekek, de sejthetjük bennük a nőt, és a férfit. Önfeledt játszásTovább…