Már rozsda gyötör csak épp végig paskolta a fák hegyét, mégis riadtan meghajolt minden ág, közben a rádió köpködött zenét, és megreccsent alattam a hintaágy. néztem ahogy végigszalad az utcán, meg-megállva a fáradt házak előtt, néhánynak kopogtatott az ablakán, amúgy csend, a nyár még mindent körbenőtt. mégis korhadt illatot cipeltTovább…

Mostanában Mostanában a Duna-parton üldögélek, hallgatva, ahogy motoz a szél. Nem szólok, nem beszélek, locsog helyettem a kőszegély. Mintha tudná, nem szeretek, pár dolgot csak, azt hiszem. A horgászbotjaim, a hajómat a vízen. Talán’ a susogó nádast, a görnyedt fűzfákat, mikor borzolják a hullámok haját. És a csónakokat is, mertTovább…

kinek sorsa van, annak hazája is, nekem egyiket sem adta meg az Úr, csak ballagok amerre a lábam visz, hol boldogan, hol boldogtalanul. engem felmentettek Isten imádatból, mégsem ver érte semmiféle szégyen, s mert zsúfolt lett az ég a műholdaktól, más galaxisba költözött az éden. idelent régen térképpé züllött aTovább…

Tetovált mennyország kiürült mennyország lepke a vállamon, megpihen majd tova száll csapzott szárnyakon, mennék utána, de nehéz vagyok, hát kiszórok szememből pár sanda csillagot, kopognak a földön akár a lépteim, árnyékom csörömpöl, s megrogynak térdeim, mert tartozom Istennek néhány imával, ijedten mormolom őket ügyetlen számmal, remélem megbocsát, hogy örökké lázadok,Tovább…

Magyar vagyok én nem, csak azért sem, nem leszek se barnák, se fehérek hegedőse, nem szeretném, hogy kezemben vonó hisztizzen, ha Júdea gyermeke rám néz, majd rólam a háztetőre. csak tépik jobbra-balra ezt a hazát, és nagyívben szarnak emberre, jogra, Szabadság? ugyan, “rabmadár is szegett szárnyon” fenn Budán röhög aTovább…

Míg vagyok, míg vagy míg vagyunk Régóta rab vagyok, ketrecem magam előtt tolva ballagok, mert minden délben pár perc séta jár, csak akkor, ha itt a nyár, hogy a Nap rongyosra tépje vállam. Álmomban álmodban jártam, szép és fiatal voltál, alkony-vörös a hajad, és nem hiányzott a római hatos megTovább…

Két almacsutka két almacsutka, pohárnyi víz aludta át velem az év utolsó éjjelét,görbe fény zülött az ablakon,kék eső, pukkanó sárga,s néhány muslica bogárka, billegett szám savanykás termikén. egyedül, mintbarackmag a padlórésben,rémült szívverésem alig, alig, hajnalig hányszor keni az égre vérem, háromszázhatvanöt tévedésem, s buja vörös bombák hányszor rúzsozzák Holdpenészes homlokom.Tovább…

üvöltsetek, üvöltsetek helyettem is, én nem tudok hiába fáj, üvöltsetek, quo vadis? mert lépteimtől megsárgul a táj, üvöltsetek hét napból hatot, egy maradjon az Úrnak, üvöltsétek túl a vonatot, ha mögöttem sanda fényei gyúlnak, üvöltsetek, mikor faágat keres szemem, ne legyen bokám harang a szélben, vagy ha szomorúan csüng leTovább…

Ha volna hova Hallgatom éjszakákon át, testedben fel-feldobban a távol hangja. Majd mintha kiszakadna tengermély öledből magányos sziklalétem szél marta darabja. Látom, szemed résén sós csepp csillan, verdeső pilláidon éledező kicsi nesz. Eressz, hogy denevér szárnyakon a lombokat legyintve, karmaim a lüktető csillagokba meresztve, hadd hozzak lágyan csorgó álmokat. VagyTovább…

az úgy van, hogy eltelik ennyi vagy annyi idő, aztán az ember egyszerűen megunja az életét, fogai kihullnak, hajában nyáron is őszelő, és valami furcsa szomorúság lepi el két szemét. ül a kertkapuban, térdén kockás takaró, vén ebe néha megnyalja lecsüngő kezét, mosolyában a vándorlás vágya az útravaló, így utoljáraTovább…