Elszöktek ajkunkról a legszebb szavak; szeretni úgyis csak csendben szabad. Nem kell a szó, a vallomás, jó ez a meghitt némaság, mikor a legszebb gondolat borzongva életre kél! Ragyog a pillanat … Igen! Szeretni így szabad: törékeny hallgatásban összeforrt ajkunk bársonyában csupán a csend marad: szökik a pillanat, elszöknek ajkunkrólTovább…

Valami különös csend feszül fölénk, sóhajos, igéző várakozás, s mint harsány, újszülött beteljesedés, elborít mindent a bíbor ragyogás. Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre, fölrázva hosszan álmodók hadát, múlik az árvák néma szenvedése: balzsam az éteri hajnalhasadás. Vedli a szürkület árnyék-ruháját, omlik a földre a fényüzenet, enyhül a kín, ahogy árad azTovább…

“Mikor az öregemberek mosakodnak, hatalmas tisztaságszomjjal hajlik a zöld vizek fölé a Huszadik Század.” (Parafrázis: Farkas Árpád: Mikor az öregemberek mosakodnak – a szerző engedélyével)   végül hosszan mosakodnak az öregemberek mint a tó tükrére az utolsó éji csillag a mosdótál fölé hajolnak lassú mozdulatokkal dermedt tagjaikra simítják a múltbólTovább…

– impressziók – 1. úsznak a darvak égre feszülnek ringat e sejtelmes búcsútánc lebegve hajolnak a világon át eleven fátyol a láthatár 2. húznak a darvak messzi délre búcsútáncot járnak keringve ringásuk lüktető lágy ütem égre feszülő éj-lepel táncuk sejtelmes lebegő fátyol áthajolnak a látóhatáron *Első közlés Ábri Pacl JuditTovább…

“Nézd, én úgy szeretnék élni mint a fák Ők úgy maradnak állva Ahogy éltek s éltem” (Révész Sándor)* Akár a fák voltaképpen mindegy hogy Isten miért és hogyan teremtette a fákat a lényeg hogy tanuljunk tőlük fölfelé élni és olyan erősen tartani magunk a célig ahogy a fák állnak; egyenesTovább…

Már közel járnak mind, akik várnak, ha elhagyom egyszer ezt a kihűlő, földi házat, ahová beragyogott a napfény egykoron, hajnalban madár dalolt a bokrokon, a felhőkön átderengett a nyár-utó, szenvedélyt dúdolt az öreg rádió, hittem a szerelmet, a tengerillatot, de zord lett a tenger, s az arany-csillagok derűs ragyogása máraTovább…

Bocsáss meg, Uram, hogy nem vagyok méltó hajlékodba lépni, lelkemet viseltes rongyokban színed elé tárni. Lábamon szakadt szandál, tenyeremet akác tüskéje szúrta át, míg kaptattam feléd az ormokon – megfáradt szolgád – hogy hallva a szférák titkos énekét, megfejtsem a jelet; mit üzennek a rég angyallá vált égiek, hogy áhítattalTovább…

Te vagy – Evokáció Radnai István verssoraira –                                                      „magad vagy kit restellsz összerakni                                              s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”.                                                                                              Radnai István  Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök emléke vonszol bezápult, bomló, halódó sorsbólTovább…

emlékszem akkor is tavasz volt és azt hittük örökké tart a kikelet ahogy bámult a kíváncsi Hold szégyenlősen néztelek a kezem után nyúltál végigsimítottad ujjaim és a zsebedből egy csillogó gyűrűt kivettél örülnék-e ha eljegyeznél kérdezted halkan és hosszúra nyúlt árnyékunkon dalolt a csend hallom ma is ahogy egy tücsökTovább…

Hozzád láncolt csillagok Hozzád láncolt csillagok a verssorok kereszteden kék neonfény pásztáz lassan alszanak el az idegen álmok még a madarak sem zajonganak vizes vertfal a szerelem ódon várba zárt szörnyeteg makulátlan az elrontott vers amit féltesz Te megtisztult eredendő bűn nélküli gyönyörű lélek a riadalmat csak játszani lehet aTovább…