Erdős Virág – Na most akkor című versére Na, most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen? Folytassam a sormintát, könnyít ez majd lelkeken? Ellentétek vonzásában páros sorsok hada vár, Hiteles-e, azt nem tudom, ha családom van, s hazavár? Nagyokosok kik lehettek? Kitől várunk igazat? Hosszú sípjel, nincs üzenet! Csapoljunk hátTovább…

A félút. Az eminenciás. A színtelen színek harcosa. A farkas, az egér, a harcsa és a bálna. A szürke az, aki a fekete és a fehér közé állna. Szürke, akit nem vesznek észre Szürke egy erőtlen talán a tévedésre. A köd, a hályog, a por, a hétköznapok állandó jelzőjekor eszükbeTovább…

A túlélők inge, megtanult versek, félelmét rejti a homokszín kéz, barakkban fekve strófákat suttog, a hordóját festő Diogenész. Virrasztott éjben, keserűségben, valaki egyszer dúdolni kezd, a mindenséggel harcol eközben az üvegbe vésett hajszálkereszt. Ellenség kell az elvtársi láznak, börtönt bélel a népi ügyész, a csipkebokrok takarásában, neszét dugdossa a mesterlövész.Tovább…

A férfi, ha 40 már nem ismeretlen, tudják nevét, erejét, habitusát, választásait, döntéseit, gusztusát, lépteit, kézfogását, basszusát. már kialakult, hogy a világért, vagy azzal szemben, már kész férfi a férfi, ha negyven. A férfi, ha 40 már nyugodt erő, már nem támadó, inkább védelmező, tudja, hogy minek van ára, sTovább…

Ötven éve születtem, egy hétfői adásszünetben, én voltam az, akinek pult alól jött a banán, ha többre emlékeznék, hidd el, elmondanám. Negyven évvel ezelőtt, a sorsomba belenőtt a vers, akkortól szeretem, ahogy dallamával, ritmusával ringat, mikor izgalmas rendbe rántjuk homokóráinkat, s képzeletünk társunkká lesz: levetkőztet, lepikkelyez. Harminc évvel ezelőtt voltamTovább…

voltál olyan fáradt, hogy a parancsot kiadta a fej, de nem mozdult a láb, a kar, a test? hogy elérhetetlen távolságra került minden, volt veled úgy, hogy elhagyott az Isten? voltál olyan fáradt, hogy a mindegy is mindeggyé vált, hogy az akaratod a valóságtól hámlott, s hogy bőrcafatként hullott leTovább…

mint a festő a pemzlibe… Hajnalodban, hajnalunkban a jövő is mögöttünk, előttünk pedig megnyúzva a jelen, felkoncolt, felboncolt szavaival naponta lesz úrrá a szükségszerűségeken… Bizonyosságunk katarzisa: a versírás maga, az éjszakai vadászatba képzelt napi metamorfózisa, ami az ájult közöny kiszolgáltatottságából enged, már ha a naiv égieket édes szavakkal sikerült kiengesztelned.Tovább…

zöldsapkás dombok, villanó combok, bicikli kattog a macskakövön, fényliget-űzte fogadkozások, késztetés ül az ösztönökön szellőzött lelkek, elégedettek, ha nyálban gazdag a tavaszi szó: édin, ha játszik a buta kis macska, és rügyek hasán az olvadó hó. ég-homlokán jő, a suhanó felhő szoknyáját festő virágszirom, előbúvó hóvirág  jön, s tavaszt köszöntőTovább…

„aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.” (Szókratész) hagyjatok már a változással, inkább őrizném azt, ami van, szorongatott cseppnyi csendben, magam lennék csak magam nem akarok már megfelelni, bevállalni trendi kihívásokat, biokölest szopogatva mélyre szívni ismeretlen bölcs diktálta tanításokat hagyjatok már kicsit: csak úgyTovább…

bádog az aszfalt, nyálas a járda, fürkészett arcon a felismerés, fűtőtestre felrakott lábbal, sorsát látja az emlékezés ablakon cseppek, abban a látvány, vízezüst csendben barna az arc, tepsiben talált tisztító tűzben, almával töltött rétes-álarc ecetfa ázik, vizes a lombja, lámpafénynél csillog az ág, egy tócsában látlak, mintha csak hívnál, párkányonTovább…