elfelejtett szavak neszeznek a vattás égből néma esőcseppek hullnak az éjszaka nedvesen gőzöl a vízszintesen elgyengült mezőn elsodródom az évek deltájából elvándorolok a látszatokból és az emlékek forgószeléről dalolok a szétmálló éjben hová lett a hajó a sóvárgás taváról hová a gyermekkor kenyérillata a kéz ami dagasztotta a hang amitTovább…

Idegesít, ha már az első leírt szó közismert. A „nyár”, vagy a „köd”, ami éppen alászáll. A „szépség”, amit folyton dicsérnek. „ Isten sem alkothatna szebbet, olyan vagy” és könnyezik. Persze csak papíron, mikor a szerelmes versét írja kényelmesen hátra dőlve egy pince széken a kocsma bennfenteseknek fenntartott zugában amígTovább…

emlékszem padon ült egyedül és úgy havazott mintha az Északi-sark épp mellkasába költözött volna esett az elhagyott városligetre és akarta, hogy hulljon, szakadjon szüntelen, hogy a hó eltemesse örökre, vagy legalábbis míg sarjad az olvasztó tavasz felette írta a kristály alakú verseket melyek sapkájára, kabátjára, és mindent temetve ráestek moccant,Tovább…

Le kellett volna szállnom a buszról! Továbbmenni egyenesen. A végtelenbe tartó mellékutcán. Fütyörészve a kelő napfényben. Más életet élnék. Ha akkor – A köd tapadósan nehéz szaga. Bele akarok menni. A gondolat úgy csordogál, mint az esővíz az úttesten. Csak a lombtető látszik. A test vattás folt. Aztán csak aTovább…