Itt minden árnyékban van. Ide nem hatol a fény. A víz színén szó visszhangja bugyborékol. Mélyben terjed hangtalan hang: – Ütni, ütni, vigyázni. Rést ne hagyjak, ki ne üssenek. Folyamatos a nyomás. Egyszer kihagy a figyelmem, abban a pillanatban kiütnek, lenyomnak. Ütni, ütni, vigyázni. Nyomás. Nem hagyom. Ütök. Vigyázok. EzértTovább…

Az alkonyatról azt hiszi, pirkadat Az alkonyatról azt hiszi – pirkadat. Indulni kezd és rászakad éjjele. A visszatérő éjszakában hajnalodó repedések érik. A mozdulatnak kezdete, vége – nincs. Nem lát teret. Torz mondata: fáklyaív. Hogy kapcsolódna mindig újra összekuszált haladék-időhöz? Más módokon, másképp eloszolva, de egész-nyomása épp ugyanannyi lesz, haTovább…

Üde párás, frissen édes levegővel Duna part. Tükörének szól ma víz, ég vele carmenjét kizengi. Ama lélek, táj, betű így folyik eggyé – nem jelöl. Hanem átzeng engem, éljek, szóljak eggyé – tova, el. Nagy a hajlat, messzeségbe vonul át a hangom is. Ez a későnyári alkony frissen édes aroma.Tovább…

HA HÍVSZ Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet. Közelebb vagy most, mint egykor a kopár gőgben? Mire megtanulnék élni, meghalok. Nem adatik meg a bölcs öregség? Aszottan meglett emberből válni fiatallá: bolygónyi térkép bolygó nélkül. Mindenségével hogy mérném magam? Hogy lennék ember, fényre zárt fogoly? Aszály utáni tetemföld felettTovább…

Le kellett volna szállnom a buszról! Továbbmenni egyenesen. A végtelenbe tartó mellékutcán. Fütyörészve a kelő napfényben. Más életet élnék. Ha akkor – A köd tapadósan nehéz szaga. Bele akarok menni. A gondolat úgy csordogál, mint az esővíz az úttesten. Csak a lombtető látszik. A test vattás folt. Aztán csak aTovább…

ÜNNEPZÓNA meglesi a létadatrögzítő kihaladok ködből égő macskaszem a forgalom valaki szól belőlem miközben hallgatva nézem az írást az úton megváltó peremfeltétel meglesi a létadatrögzítő kristálylap rideg tejszínen bíbor kupolazengés megfagyott aranykígyó tömjénpálca forró garatból énekelek meglesi a létadatrögzítő a nyomott utcák rokkant lépcsőházak részégboltok – most kitágulnak! a házfalakTovább…

Rítus Leeresztett redőnyön fény szüremlik. A semleges sötétben sarkok, élek bútoraikról levált kerete. Kerete megteremti közegét. Mint  írás és hang, veszti és találja, ami lehetne, dereng, csak szüremlik. Már fordít magamból a fénylő élek lassú rítusa! Sötétből fehér? Kísértés volt.  Újra villanyvilágban visszatapadt,  másíthatatlan élek. * A nyíló horizont ApróTovább…

Visszhang az árnyékban Itt minden árnyékban van. Ide nem hatol a fény. A víz színén szó visszhangja bugyborékol. Mélyben terjed hangtalan hang: – Ütni, ütni, vigyázni. Rést ne hagyjak, ki ne üssenek. Folyamatos a nyomás. Egyszer kihagy a figyelmem, abban a pillanatban kiütnek, lenyomnak. Ütni, ütni, vigyázni. Nyomás. Nem hagyom. Ütök.Tovább…