Tölgyesi Géza: Rongy és füst

… és sár és hegedű, mikor a könnyeidet szívják s varázs mégis!
Olyan az, mint az éhség, meleg szavakra,
olyan az, akár a Költészet! Izzó ősz,
hosszú születésig.

A szív hazatérése, más-más utakról,
egyik napról a másik napra,
álmot, színpadot ízlelve mondatokról,
lágy, kovácsolt, lantos szavakra.
s hullni, s feltűnni, a Múlttal, korból korba
bátorodó társsal: József Attilával!
a koravén gyermekábrándok jajáig,
Adyval! a magasztos ősz Párizsával,
ó, Költészet, sziporkázó Ember-ösvény,
egyetlen idő százféle nyoma!

Ujjaim, lelkem, bús tollam hona,
Dunám, kanárisom, kunyhóm, városom
ködlő fele, ne lássál elszédülni…
Iskolám! voltam ostoba diákod,
de Tömörkényt adtad, s szárnyát repülni! tollam szíved tolla s nem alabárdod,
egyszer tán megadatik nekem Budapest,
s álmom véghangjain majd fölviláglik,
s mint szent szülőföld a nagy éghajlásig,
szeretőm megjön,s óriás alkonyra fest.

Rongy és füst…
és sár és hegedű, mikor a könnyeidet
szívják, s varázs mégis!
Olyan az, mint az éhség, meleg szavakra,
olyan az, akár a Költészet! Izzó ősz,
hosszú születésig.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük