Tölgyesi Géza versei

Kezdődsz velem

Ahogy éled mező és madár,
s ahogy fölmosolygod a lombokat,
s elér a fény, a Nap élete,
s még könnyezed tőlem a gondokat,

kezdődsz velem, és tudlak addig
míg a láng maga, lobogunk egybe,
és vissza hozzánk, szép kártyákból
zöld ág, simulok a tenyeredbe.

Beken a szád, édesít csókod,
a hangod, a nyelved orgonasíp,
elfutok, kergess, fuss utánam,
patak légy, fűszál, s szebben ne vadíts!

Megbetegedtem, de szép az est,
s mit kedvelnél az engem el nem hagy,
van annyi hely, mint az orgonán,
kicsi is, nagy is, mélyen s magasan.

Teljesen elpusztulok, csak jöjj,
mint a szél leng tavaszon, s meztelen
hallgasd mit üt a szívem hazádnak,
s mind a tíz ujjadból kisejtselek.

*

Mélyen, hol él a szív

Mélyen, hol él a szív,
s már nem máséban: már
észrevétlenül… És mégis közelebb vagy,
lefolysz a napraforgó szárán,
mint tükrös eső: ég-íz, s fordul a szíved
öregkoromba, hogy mozgass még,
s fordíts még, hogy szelídebben sírj,
hogy ismerjél.

Hogy ismerjél és okolj,
hogy az álmom, az elmém bánt és ránt
halálom után, mint Erdély dőlne le
madárkás-édes nyakunkba, s kutatgat,
s csókolgat csupán…
Óh, régmúlt virág, és idő mit
megvívott a fény, a por, ó, hogy becsüllek
mély sírok!

Közétek belevesztem én már,
milliárd csillag, de felérni,
mint elsimult vad hagyja lent fejét s álma
visszaesik, ki becsülne emlékké
e gazból, ki öle-lelke kapna felém, hogy
lenne kicsi részem, ruhám, érkezésem…
Kihez fordíthatnám olajos szemem?…

Te elmondottál már, s daloltad
háborúm! Világom elmaradt, s két
ajándék nincs az égben, gondolatom
mit te kigondoltál egyazon messzeségben nevel, s szárnyal tán
a lelkedével…
Maradnak-e még folyók, mezők,
szép ösztönök combjaid életében,
hogyha összedőlök?…

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük