Urbán-Szabó Béla: Barátok párbeszéde

– Helló!
– Helló!
– Régen láttalak…
– A sok munka, a család…
– Hát igen… Hogy vagy?
– Hogy,, hogy vagyok? Miért kérdezed?
– Csak úgy… Nem kérdezhetem meg?
– De… Biztosan tudsz valamit…
– Ne kombinálj! Csak megkérdeztem, hogy vagy…
– Miért kérdezed? Hallottál valamit?
– Nem hallottam én semmit… Találkoztunk… Úgy vélem, régen találkoztunk, megkérdezem, hogy vagy?
– Aha! De milyen hangsúllyal kérdezted?
– Úristen! Milyen hangsúllyal kérdeztem?
– Hát, ez az! Mintha azt várnád, hogy kezdjek el panaszkodni, és megerősítsem, amt itt-ott hallottál…
– Ugyan… Beteges vagy…
– Tudtam én, hogy innen fúj a szél!
– Honnan?
– Ki akartad ugrasztani a nyulat a bokorból? Te tudsz valamit, hallottál valamit és most megerősítést vársz tőlem..
– Miről beszélsz?
– Kitől hallottál rólam?
– Senkitől… De mi van veled?
– Ugye megmondtam… Tudod, hogy van velem valami…, sejtettem…
– Mi?
– Most már mindegy… Hát elmondom… Igen, orvoshoz járok, sajnos vannak problémáim…
–Na, ne mondod!
– Ne csinálj úgy, mintha most hallottál volna erről először!
– Isten bizony, nem hallottam semmit!
– Nem kell a duma! Örültem, hogy találkoztunk…
– Én is…
– Jót beszélgettünk…
– Igen.
– Gyakrabban kéne találkoznunk…
– Igen.
– Viszlát!
– Viszlát!

*Első közlés