Vajdics Anikó versei

Helénát, azt a hülye libát – Pénelopé naplójából

Az erősek, amilyen merészek,
olyan védtelenek. Majd jönnek,
ne félj. Botokkal, csörgőkkel,
kereplővel. De mi átbucskázunk
a fejünkön; te hattyúvá, én vízzé
változom, s amíg üldözőink
a parton köveket keresnek,
én lassan körbefolyom őket.
Akkor majd azt hiszik, megfogtak.
Pedig én éppen akkor csúszom
ki a kezük közül. Téged meg addigra
elég ismerősnek találnak majd ahhoz,
hogy Helénát, azt a hülye libát,
végre elfejtsék. Ettől még persze
nem fogják jobban tudni, mi a szép.

*

Édenkert (definíció)

Olyan hely a Világegyetemben,
ahol az Ember lánya bikiniben
könyvet olvas. Közben sütteti
a hasát a nappal. Vagy fordítva:
a hasát sütteti (bikiniben van!),
és közben (mintegy mellesleg)
könyvet olvas. Ami nem ugyanaz.
De tűnhet annak. Az Ember lánya
időnként, olvasás, vagyis napozás
(és fordítva) közben, a legizgalmasabb
részeknél, például akkor, amikor
a főhős végre megcsókolja a lányt,
akibe régóta szerelmes, lásd a „Fej
nélküli lovas”című regényben, ott,
ahol a fiú és a lány egy dombtetőn…,
feláll, nyújtózkodik, leszakít egy almát
a fölötte ágaskodó fáról, visszafekszik,
és csámcsogva olvas tovább. Édes
öröm a cselekmény késleltetése.
De a szomszéd leskelődik. Az Ember
legalábbis ezt hiszi. Majd adok én neked
bikinit, sziszegi, és betiltja az olvasást.

*

Áll a költő

Áll a költő, áll a sarkon
fázósan, mint egy védtelen
űrhajótörött a Marson
szkafander nélkül, meztelen.

Lobogtatja, mint a zászlót
a verset, amit aznap írt.
Kikerülik az arra járók
ijedten, mint egy vén szatírt.

*Forrás: DOKK